Elképesztő semmittevés jellemzi a kormányt – Ezekkel az ügyekkel nem foglalkoznak már 10 éve!

Az elmúlt években az árak az egekbe emelkedtek, a kormány azonban 10 éve nem változtatott a szociális támogatások összegén. Ez ellen tiltakozik most az MSZP, hogy vegye végre észre a kormány, ideje többet adni az embereknek és nem csak a baráti körüknek a zsebét tömni.

Az MSZP számára a magyar emberek élete, egészsége és megélhetésének biztonsága az első. Ennek érdekében dolgozták ki azt a csomagot, melyet az Országgyűlés elé terjesztettek, de a Fidesz azonnal leszavazta a javaslatot.

“Miután a Fidesz az Országgyűlésben még csak tárgyalni sem hajlandó ezekről a javaslatokról, most közvetlenül Önhöz fordulunk, és kérjük, támogassa az MSZP javaslatait!”

– áll a párt közleményében.

Szeretnék elérni, hogy a kormány azonnal emelje duplájára a családi pótlékot, a GYES, a GYET és az anyasági támogatás összegét!

Követelik továbbá, hogy a nyugdíjakat januárig visszamenőleg minimum 6,5%-kal emeljék meg, valamint zárkóztassák fel a 100 ezer forint alatti nyugdíjakat.

Ezen kívül a szocialista párt azt is el szeretné érni, hogy a kormány vállalja át a kis- és közepes vállalkozásoktól a bérek és járulékaik 80%-át, így megmentve a munkahelyeket, illetve az állásukat vesztetteknek pedig adjanak legalább 9 hónapig, minimum nettó 100 ezer forintot.

A párt felsorolásában az is szerepel, hogy a kormány állítsa vissza a 60-65 év közöttieknek a korengedményes nyugdíjazási lehetőséget, továbbá követelik az egészségügyi és a szociális ágazatban dolgozók radikális béremelését és azonnali 500 ezer forint egyszeri juttatás kifizetését!

Ha ezekkel Ön is egyetért és szeretné, ha a kormány tenne is végre valamit, akkor írja alá az ellenzéki párt petícióját, melyet ezen a linken keresztül érhet el!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!