Kínos leégés – azonnal érkezett a cáfolat a hazug nyilatkozatra

Fotó: Virginia Mayo/AP

Az Izraelben feláló új kormány egyik újdonsága, hogy most már létezik benne a külügyminiszteri poszt is, amit eddig a k ormányfő töltött be. Ennek kapcsán hívta fel Szijjártó Péter telefonon újonnan kinevezett kollégáját. Mindez egy bevett, udvariassági beszélgetés. A külügyminisztérium ki is adott egy közleményt róla, mely szerint a két miniszter

“egyetértettek abban, hogy a nemzetközi politikai életben a képmutatás, az elfogultság és a politikai korrektség miatt érik támadások a patrióta, nemzeti alapon álló és a nemzeti érdekeket érvényesítő kormányzatokat. Mivel mind Izraelnek, mind Magyarországnak ilyen kormánya van, garantált a két ország stratégiai együttműködésének további fejlesztése …. Magyarország és Izrael hasonló álláspontot képvisel az identitás megőrzésének, a szuverenitás és a biztonság fontosságának kérdésében, valamint az illegális migráció elleni fellépés szükségességéről is.”

– írták mindezt a főnöküknek, Szijjártónak tulajdonítva. Az igazság azonban az, hogy ez

egy hatalmas hazugság, mert ilyen el sem hangzott!

Mindezt onnan tudtuk meg, hogy az izraeli külügyminiszter irodája azonnal reagált a fenti bejelenésre és magyarázatot kért a magyar külügyminisztériumtól, mivel állításuk szerint ezek a témák fel sem merültek a beszélgetésükben. Persze a külügyminiszter udvariasan elmondta válaszában, hogy “nagyra értékeli Magyarország Izrael melletti kiállását az EU-ban és más nemzetközi fórumokon”, de

SEM A SZUVERENITÁS, SEM A NEMZETI IDENTITÁS, SEM A BEVÁNDORLÁS NEM VOLT TÉMÁJA A BESZÉLGETÉSNEK.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtóosztálya gyorsan korrigálta is a kiadott közleményt, melyben azt írják, hogy “kizárólag a magyar félnek kell tulajdonítani” a szuverenitásról, a biztonságról és az illegális bevándorlás elleni fellépés szükségességéről szóló mondatokat.

Azért ez még így sem lett kerek a történet, hiszen az Izraeli kifogás nem az volt, hogy csak Szijjártó említette a fentebbi témákat, hanem az, hogy mindez nem volt téma.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!