Újabb kormányhatározat született az éjjel – Azonnali hatállyal kell intézkedni az ügyben!

MTI Fotó: Kovács Tamás

Szerda éjjel jelent meg a kormányhatározat, mely kimondja, hogy Varga Mihály pénzügyminiszternek azonnali hatállyal gondoskodnia kell arról, hogy elkülönítsen a szegedi kézilabdacsarnokra 11,3 milliárdot, a tatabányai multifunkciós csarnokra pedig 13,4 milliárd forintot.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat arról szól, hogy a 2022-es, magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézilabda-Európa-bajnokság megrendezése érdekében,

Vargának el kell különítenie közel 25 milliárdot, ez az intézkedés pedig nem tűr halasztást!

A hvg.hu pedig az Mfor-t idézve még azt is közölte, hogy a tatabányai csarnok bruttó 24 milliárd forintért épül, és 6058 férőhelyes lesz. A létesítmény terveit Tatabánya önkormányzata készítette el, majd a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) közbeszerzési eljárást bonyolított le, amelyet a Fejér B.Á.L. Zrt. és az ÉPKAR Zrt. konzorciuma nyert meg.

A szegedi csarnok kivitelezője a West Hungária Bau Kft. A komplexum 8300 néző befogadására lesz majd alkalmas, és megépítését összesen 35,8 milliárd forinttal támogatja a kormány.

A sporteseményt egyébként Budapesten, Debrecenben és Szegeden rendezik majd meg,

a tatabányai csarnok csak vésztartalék lesz, így ha minden a tervek szerint zajlik, akkor azt erre a célra nem is használják majd.

Budapesten pedig a Market Zrt. nettó 78,72 milliárd (bruttó 99,97 milliárd) forintért épít egy új kézilabdacsarnokot.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!