Akcióban a putyini modell: megkezdték a DK kivéreztetését?

Hiába próbált azzal védekezni áprilisban a DK, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) olyan papírok eredeti példányait követeli rajtuk, amelyek megsemmisültek a székházuk másfél évvel ezelőtti tűzvészében, a Domokos László vezette szervezet csütörtökön bejelentette, hogy

mindaddig felfüggeszti a DK költségvetési támogatását, amíg a párt “helyre nem állítja törvényes gazdálkodását és azt dokumentumokkal nem igazolja”.

Holman Magdolna, az ÁSZ főtitkára szerint az ellenzéki párt nem igazolta a 2017-2018-as időszakról közzétett adatok valódiságát: pénzügyi kimutatásai “nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette”.

Az MTI beszámolója szerint a szervezet elmondta Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének, hogy milyen dokumentumokkal tudná igazolni a párt törvényes gazdálkodásának helyreállítását. Az ÁSZ közölte: amennyiben a DK ennek eleget tesz, “azonnal visszavonja a költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztését”.

Hogyha a DK igazat állít, és a bekérni kívánt dokumentumok tényleg azok, amelyek megsemmisültek a tűzben, nehezen érthető, hogy a Számvevőszék miért kérne számon valamit a párton, amiről pontosan tudja, hogy fizikai képtelenség azt előállítani. A DK szerint az, hogy az ÁSZ a jelentésében nem tett említést irodájuk leégéséről, és ezzel azt a látszatot keltette, mintha rossz szándékból nem mutatnák be a kért iratokat, jelzi, hogy valójában büntetni, és nem segíteni akarnak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!