Elképesztő pofátlanság – Így alázza meg a kormány az egészségügyi dolgozókat!

Minden eddiginél kevesebbet keresnek az ápolók a járvány ideje alatt, mivel az egészségügyi dolgozóknak a veszélyhelyzet idején megszűntek a megélhetést biztosító kiegészítő jövedelemszerzési lehetőségeik.

Az ATV Híradójának megkeresésére a szakszervezet elnöke elmondta, hogy

az ápolók egy órára jutó nettó bére az 1000 forintot sem éri el!

Az EMMI az üggyel kapcsolatban azt írta: a kormány elkötelezett az egészségügyi dolgozók megbecsülése mellett, a járvány kapcsán bruttó 500 ezer forintos extrajuttatást kapnak.

Ígéretből azonban van bőven. Korábban jól be is harangozta a kormány, hogy plusz juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók, azonban április eleje óta nem történt semmi az üggyel kapcsolatban.

“A kormány nem hajlandó megemelni az érintettek bérét, sőt még az egyszeri 500 ezer forintos juttatás kifizetéséről is mélyen hallgat”

– fogalmazott Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője.

Hiába áll ki az ellenzéki párt a megszégyenítően kevés fizetést kapó egészségügyi dolgozókért, a kormány továbbra is hajthatatlannak tűnik. Ezt bizonyítja Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének kijelentése is, miszerint

“Én azt hiszem, hogy ezt a munkát pénzbe megfizetni nem lehet,

de aki az egészségügyben vállal szerepet, hivatást választ magának, és nem a pénzért végzi a munkáját

A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke az ATV Híradójának elmondta, hogy az ápolók 50 és 150 ezer Ft közötti összeggel keresnek a járvány ideje alatt kevesebbet, míg ez a szám az orvosok esetében jóval magasabb. Soós Adrianna elmondta továbbá azt is, hogy szerinte nem csak a járvány idején, de sokkal hosszabb távban kéne gondolkozni mikor az egészségügyi dolgozók béréről van szó, jobban meg kéne becsülni a munkájukat.

“Sokkal jobban meg kell fizetni, mert valószínű, hogy sok ember életébe került az, hogy a világ nagyon sok részén nagyon kevés a szükséglethez képest – még normál állapotban is – az egészségügyi dolgozó, aminek a legnagyobb oka a hiányos anyagi megbecsülés” – fogalmazott a FESZ elnöke.

Az ápolók bérének duplájára emelése mellett van a Párbeszéd is, ennek érdekében pedig költségvetési módosító javaslatot nyújtottak be.

“Teljesen érthetetlen, hogy sportpályákra, Tiborcz Istvánra, Mészáros Lőrincre sok 100 milliárdot tud költeni még járvány alatt is a kormány.

Látszik, hogy hol vannak a prioritások. Ugyanis az egészségügyben dolgozóknak úgy látszik, nem sürgős elküldeni ezt az egyszeri juttatást. De még ezzel az egyszeri 330 000 Ft-tal sem vagyunk és vannak ezek az emberek beljebb” – fejtette ki véleményét Szabó Tímea társelnök.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!