Orbán kiposztolta, hogy hazudott!

Újfent bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor szava annyit sem ér, mint azok a porszemcsék, amiket a hangjával a levegőben megmozgat. A magyar miniszterelnök ugyanis reggel még arról beszélt, hogy mennyire fontos a maszk viselése. Szó szerint ezt mondta: „Úgy látom, hogy most már nem az otthonmaradás a felelős viselkedés, hanem a védőtávolság megtartása és a tömegközlekedési eszközökön és a vendéglátóipari helyeken az arc eltakarása, illetve a maszk viselése. Ha ez sikerül, akkor Budapesten sem lesz baj.”

Miután a maszk viselésére buzdított, Orbán elment Belgrádba, ahol a reptéri fogadáson csak ő nem védte az arcát semmivel!

Minderről a kormányfő által posztolt videó tanúskodik. A felvételen jól látszik, hogy még a díszsorfalat álló katonákon is védőmaszk van, egyedül Orbánt nem érdekli a környezete biztonsága, ő vígan mosolyog. Ebből is látszik, hogy Orbán semmit sem gondol komolyan abból, amit mond: számára a szavak csupán a megtévesztés eszközei.

Ezt egyébként maga a belgrádi látogatás ténye is bizonyítja. Amikor ugyanis Orbánt felkérte az Európai Parlament, hogy számoljon be a magyar koronavírus-törvényről és a jogállamiság helyzetéről, a kormányfő azzal utasította ezt vissza, hogy minden energiáját a járvány elleni védekezés köti le.

Ehhez képest másnap vígan elutazott Belgrádba. Vagyis Brüsszelbe nem tudott elutazni, de Szerbiába igen!

Ráadásul mindezt ő maga tette ki a saját közösségi oldalára. Büszkén vállalva annak a bizonyítékát, hogy hazudott.

Ilyen vastag bőrrel az arcán tényleg lehet, hogy nincs is szüksége Orbánnak maszkra.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!