A 64 éves bácsi megfélemlítésével megüzenték: bármikor értünk jöhetnek a véleményünkért

Egészen új szintre lépett tegnap a rendeleti kormányzással márciusban formálisan is totálissá váló önkényuralom Magyarországon:

először fordult elő, hogy egy civil embert (ez esetben a 64 éves andrást) elvigyenek az otthonából a véleménye miatt.

Ahogyan a 444 mai véleménycikke is megjegyzi, pontosan az történt kedden, amin fideszes politikusok, véleményvezérek évek óta gúnyolódnak, amikor megkapják a diktatúra vádját: vagyis hogy elképzelhetetlen, hogy Magyarországon ilyesmi előforduljon.

tegnap előfordult.

Ami viszont talán még a rendőrség és az ügyészség hozzáállásánál is nyugtalanítóbb, hogy az elsőre is nyilvánvalóan jogsértő eljáráshoz tegnap szemlátomást a Magyarországon relatíve még szabad bíróság is önként csatlakozott, miután megadta a rendőrségnek a házkutatást lehetővé tévő engedélyt. (Kivéve persze, ha a rendőrség anélkül kutakodott. Amennyiben nem kaptak engedélyt, akkor viszont törvényt sértettek, ahhoz ugyanis, hogy házkutatást tartsanak a gyanúsított tudta nélkül, előzetes bírói engedély szükséges. Ha viszont mégis rábólintott egy bíró, fel kell tenni a kérdést, hogy vajon mennyire lehet független Magyarországon az a bírói hatalom, ahol egy bíró ilyen vér gyenge jogi alapokon kiadna egy ilyen engedélyt.)

Már mai hír, hogy az ügyészség végül bejelentette: miután nem találtak bűncselekményre utaló jelet, ejtik a vádat András ellen. Kérdés, hogy miután ez már előzetesen is teljesen nyilvánvaló és egyértelmű volt (mármint hogy András posztja nem minősül rémhírterjesztésnek, sem a vírus elleni védekezés akadályozásának), vajon mi motiválhatta a rendőrséget egyáltalán az eljárás megindításában. Nehéz nem élni a gyanúperrel, hogy a céljuk elsősorban nem a büntetőeljárás végigvitele lehetett (ahhoz ugyanis jelenleg még a NER-ben sem adottak – egyelőre legalábbis – a feltételek),

hanem az, hogy mindenkinek megüzenjék: bármikor elvihetik, ha kritikus véleménnyel mer lenni a kormányról.

Ott szerencsére egyelőre még nem tartunk, hogy koncepciós pereket vigyenek végig – “sima” civileket nem zárnak börtönbe azért, amit el sem követtek -, ott viszont úgy tűnik, már igen, hogy látványos elrettentő akciókkal próbálják elhitetni a nyilvánossággal, hogy még akár ezt is megtehetnék. Úgy tűnik, mintha a cél nem az lenne, hogy börtönbe zárjanak ártatlan embereket, hanem az, hogy elhintsék, akár ez is benne lehet a pakliban.

András Facebook-posztjában nem volt semmi feltűnő: megfogalmazhatta volna akárki. Nem mondott semmi olyat, amit ne gondolhatott volna rajta kívül bármelyikünk (vagy amit ne írnának le több ezren bárhová szerte a közösségi oldalakon). És itt van a kutya elásva: úgy tűnik, mintha éppen azért választották volna ki Andrást, hogy mindenki azt érezze,

akár ő is ülhetett volna annak a rendőrautónak a hátsó ülésén.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!