Döbbenetes, mit szúrtak ki Orbán íróasztalán az esti bejelentése közben!

Forrás: Orbán Viktor - Facebook

Tegnap este Orbán Viktor a Facebook-oldalán bejelentette a koronavírus elleni védekezés legújabb szakaszát. Eszerint mialatt Budapesten és környékén a kormány megtartja a kijárási korlátozásokat, vidéken fokozatos lazításba kezd.

A bejelentés alatt különös dologra lettünk figyelmesek, amikor a szemünk Orbán íróasztalára tévedt. Bár elsőre nehezünkre esett kiszúrni, később már nem tudtuk nem észrevenni, hogy a kormányfő kezétől nem messze az asztal közepén egy olyan füzet helyezkedett el, amire nagy vörös betűkkel azt írták, hogy

TRIANON.

Hogy a füzet vajon a Trianon-emlékévre vonatkozott-e, vagy valami egészen másra, az egyelőre nem világos, ahogyan az sem, hogy ha esetleg arra is vonatkozott, miért lenne az emlékév-ügy a keze ügyében a miniszterelnöknek, miközben a vírusválsággal kapcsolatos intézkedésekről dönt, és épp azokat jelenti be. Bárhogy is legyen, reméljük, a román elnök azért nem lesz annyira szemfüles, mint mi. A végén még félreértené, tekintve, hogy az utóbbi napokban épp azzal vádolja Orbánt, hogy összeesküvést sző a szociáldemokrata román kormánnyal Erdély visszafoglalására. (Nem vicc, komolyan ezzel vádolja.)

Itt megnézhetik Orbán videóbejelentését, a Trianonos füzet a kép jobb alsó sarkában található:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!