Hatalmas hibát vétett a járványügyi hatóság – Ez emberéletekbe kerülhet!

A híradásokban mostanában sokat lehet hallani a Pesti úti idősek otthonáról, ahol rendkívül sok koronavírus-fertőzöttet találtak. Most az intézmény vezetői két levelet is kaptak a Nemzeti Népegészségügyi Központtól, melyből az egyik április 9-ei keltezésű volt.

Ebből az derült ki, hogy “a beküldött mintában kevés sejtes elem volt található”, tehát nem volt jó a mintavétel.

A másik levél tartalma szerint, a minta a szállítás közben folyt ki.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy összesen 74 teszt nem sikerült a Pesti úti idősotthonban különböző okok miatt. Ez a 74 teszt annak az ötszáznak a része, melyet április 9-én végeztek a tiszti főorvos utasítására, mikor a bentlakó betegeket elszállították. Korábban csak a Fővárosi Önkormányzat végzett az otthonban teszteket, így derülhetett fény a fertőzésre is – közölte a 24.hu.

A főpolgármester-helyettes azt is közölte, hogy az otthon vezetője, nem 1-2 nappal a tesztelés után tudta meg, hogy 74 teszttel probléma van, hanem kilenc nap elteltével.

Tehát több mint egy héten át nem szóltak a Népegészségügyi Központból az otthonnak, hogy több bentlakónál nem sikerült a teszt, így akár fertőzöttek is lehetnek köztük,

pedig a leveleket már múlt csütörtökön és pénteken megírták!

Kilenc lakó tesztje kifolyt, új tesztet rajtuk nem végeztek, így a mai napig nem lehet tudni, hogy van-e fertőzött közöttük. A teszteredmények hiánya miatt, közülük többen mai napig is az otthonban vannak, ráadásul az egyik idős lakónak már jelentkeztek a tünetei, így az otthon vezetése azonnal elkülönítette az érintett idős lakót.

Gy. Németh Erzsébet szerint a járványügyi hatóság rendkívül felelőtlenül kezelte a helyzetet azzal, hogy ilyen lassan értesítették az idősek otthonát a helyzetről.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!