Családi biznisz lett a védőfelszerelésekből: korrupció gyanús volt NAV vezető áll a háttérben

Egy fideszes tanácsadó apjának cégétől vásárolja a kínai maszkokat a magyar állam. A családon belüli üzletet összehozó ifj. Kovácsics Iván egy videón még Orbán Viktorral is könyökpacsizott – ez a felvétel itt tekinthető meg –, a miniszterelnök pedig azt mondta neki: „Hálásak vagyunk, köszönjük szépen! Portyázzon tovább!”

Az igazság az, hogy a férfinek nem nagyon kellett portyáznia. Saját apjának cégétől vették a kínai védőfelszerelést!

A gyanús bizniszt nyilvánosságra hozó 444.hu szerint a 38 éves ifj. Kovácsics Iván jól beszél kínaiul és annak az az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) a tanácsadója, amely az elmúlt hetekben több, a koronavírussal kapcsolatos állami beszerzést is intézett. Ezek nagy részét, összesen 5,8 milliárd forintnyi megrendelést egy kínai tulajdonú cég, a CECZ Közép-európai Kft. nyerte el.

A védőfelszerelést behozó cég stratégiai vezérigazgató-helyettese pedig a fideszes tanácsadó apja.

A védőfelszerelések eladása a 2011-ben alapított CECZ számára milliárdos üzlet, holott a 444.hu szerint tavaly még csak 275 milliós forgalmuk volt. Egyik vezetőjük idősebb Kovácsics Iván, aki korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri elnökhelyettese volt. Akkor is az adóhivatalnál dolgozott, amikor 2014-ben korrupció gyanúja miatt a NAV több vezetőjét kitiltottak az Egyesült Államokból. Kovácsics akkor azt mondta, tudomása szerint ő nincs rajta a kitiltottak listáján, de nem sokkal később távozott a NAV-tól. A CECZ-nél 2017 novemberében került vezető pozícióba.

„Nagyon büszke voltam, hogy a fiam ott volt a repülőtéren” – mondta a Direkt36-nak idősebb Kovácsics, de arra a kérdésre már nem válaszolt, hogy a fia milyen módon vett részt az eszközök beszerzésében. Azt javasolta, hogy ezt személyesen tőle kérdezzüék meg, de sem az ITM, sem pedig ifj. Kovácsics nem válaszolt kérdésekre.

A szállítmányok többségéről egyébként nem közlik, hogy ezeket ki és mennyi pénzért szerezte be,

erre sem az Operatív Törzs, sem az ITM, sem pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem válaszol. A közbeszerzési értesítőben azonban a márciusi beszerzések egy részét lehetett azonosítani.

covid beszerzések

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!