Ez vár ránk! Magyarország éhezni fog és a Fidesz irtózatos vesszőfutás előtt áll!

Török Gábor politikai elemző elég jól ismeri Orbán Viktor gondolkodását. Ezért bármit mond a Fideszről, vagy a kormányfőről, arra érdemes odafigyelni. Most például a Magyar Narancsnak adott interjújában szinte apokaliptikus képet fest arról, hogy milyen állapotban lesz hamarosan az ország és mi vár a Fideszre. Török szerint

„a következő választásig egy-másfél éves irtózatos vesszőfutás előtt áll a kormány.”

A politikai elemző úgy fogalmazott, hogy „olyasmi következik, aminek az elmúlt tíz évben a közelében sem voltunk.”  Szerinte a társadalom minden szintjén komoly gondok várhatók. „Egyik oldalról a munkájukat elvesztő tömegek, másik oldalról a királyi udvarhoz közel álló gazdasági szereplők is a válság komoly kárvallottjai lesznek, és a kormánytól várják majd helyzetük megoldását.”

Török Gábor úgy véli, Magyarország éhezni fog: „A szó szoros és átvitt értelmében is annyi lesz az éhes száj, amennyit lehetetlennek tűnik megetetni.”

A politikai elemző szerint Orbánék tudják, hogy a tömegek őket fogják hibáztatni, „a kormányzat felelőssége vetődik fel az egészségügy lerohasztásáért.” Éppen ezért már most igyekeznek elérni, hogy mást is felelőssé lehessen tenni.

„Bármekkora is lesz a veszteség, az alapvetően a kormányt fogja roncsolni. Akkor tudják a kárt mérsékelni, ha az első ütést ők viszik be.”

Török Gábor szerint a Fidesz úgy próbálja csökkenteni a saját veszteségeit, ha tud arra hivatkozni, hogy más is felelős. Ezért támadják például Karácsony Gergelyt is egy fővárosi idősotthonban történt fertőzésekért. „Minden, amit a kormány tesz, kármentés, pontosabban egy későbbi kár előzetes mérséklése. Nem lehetnek olyan hülyék, hogy azt gondolják, a vírus egyetlen más idősotthonban sem fog megjelenni, hogy nem kerül be olyan helyre, ahol fideszes a polgármester vagy állami a fenntartó.”

A Magyar Narancs április 16-i számában megjelenő teljes interjúban az is szóba kerül, hogyan gyakoroltak nyomást Orbán Viktorra saját párttársai, és hogy miért tűnik reális lehetőségnek egy előre hozott választás az akut járványhelyzet elmúltával.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!