Kezd berobbanni a koronavírus – Elképesztő módon ugrott meg a betegek száma!

Soha ennyi koronavírusos beteget nem regisztráltak Magyarországon, mint az előző 24 órában. Míg csütörtökön a hivatalos tájékoztatás szerint 980 fertőzött volt hazánkban,

mára ez a szám jelentősen megemelkedett, 210 beteggel több van, tehát 1190 beazonosított fertőzöttről tudni.

Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy kezd gyorsuló ütemben terjedni a vírus.

Újabb 11 idős, krónikus betegségekkel küzdő koronavírus-fertőzött vesztette életét, így az elhunytak száma ezzel már 77 főre emelkedett.

Jelenleg még a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, amikor közösségben, személyes érintkezések útján terjed a fertőzés. Magyarországon is már bárhol és bárkiben jelen lehet a vírus.

A beazonosított koronavírus-fertőzötteknél jóval nagyobb a tényleges vírushordozók száma, akik fertőzhetnek.

Területi bontásban nézve a legtöbb beteg Budapesten található, összesen 580 fertőzött, ezt követi Pest megye (194 fő), Fejér (72 fő), Győr-Moson-Sopron (43 fő) és Csongrád megye (42 fő).

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!