Ugyanazzal a trükkel jutott Bayer fia is lakáshoz a Várban mint az apja

Fotó: Vajda József/Népszava

Eddig is tudott volt, hogy Bayer Zsolt egy pilisszentkereszti faházat cserélt el a Budai Várban lévő lakása bérleti jogáért.  De azt eddig senki sem tudta, hogy két önkormányzati bérlakása van a budai Várnegyed szívében Bayer Zsolt kormánypárti publicistának és közvetlen családjának, és azt, hogy

mindkettőhöz ugyanazzal a trükkel jutottak hozzá!

Bayer a 70 négyzetméteres faház tulajdonjogát adta cserébe az Úri utcai ingatlan bérleti jogáért, ám azt nem árulta el, hogy röpke két hónap múlva azt visszavásárolta a családja, egész pontosan egyik fia tulajdonába került. Bayer 32 ezer forintért bérli azóta is a lakást.

A mondás szerint “egyszer vol Budán kutyavásár”, de persze ha fideszes az ember és ingatlanokkal mutyizik, akkor inkább a “Kivéve a gyevi bírót!” szólást szokta alkalmazni. Bayer is így tett, és most az derült ki, hogy ugyanezt a trükköt már egy évvel korábban is megjátszották, akkor Bayer édesanyja szerezte meg a bérleti jogot, majd 13 nap elteltével szintén az ő nevére került vissza a pilisszentkereszti ház.

Az üggyel kapcsolatban az ügyet felgöngyölítő 24.hu-nak Bayer azt nyilatkozta, hogy “Édesanyám, aki rokkantnyugdíjas, végül nem költözött be nevezett lakásba, hanem – teljesen törvényesen – bejelentette oda unokáját, vagyis az én fiamat. Jelenleg a fiam lakik ott a párjával.

A Fideszben nagyon is kedvelik a Várban lévő ingatlanokat, így szerzett önkormányzati lakást a budai Várban például:

Önkormányzati lakásban lakik Nagy Gábor Tamás, az I. kerület volt fideszes polgármestere és szülei is – írja a 24.hu.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!