Orbán embere beismerte! A kormány lemond több tízezer bajba jutott magyarról!

Tegnap az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a kormány gazdaságvédelmi csomagjának egyik összeállítója volt. Amikor Rónai Egon, a műsorvezető arról kérdezte Parraghot, hogy mennyire humánus az, hogy a kormány csak azoknak az ágazatoknak segít, amelyek gyorsan pénzt tudnak termelni a gazdaságnak (pl. építőipar, turizmus), és mi lesz azokkal, akik elvesztették a munkájukat vagy kényszerszabadságon vannak, az Iparkamara elnöke fejcsóválva azt válaszolta:

“Most erre mit mondjak? Annyi ember ment tönkre az elmúlt napokban, és most is megy tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni.”

Parragh azt állította, nem ért egyet Rónai állításával, a válságnak szerinte “két sodrása” van, vannak, akiket azonnal érint, és vannak, akiket csak később fog, de végső soron mindenkit utol fog érni. Mint mondta, lesznek, akiken nem fog tudni segíteni a kormány, ilyenek pl. a munkanélküliek. Rónai erre felvetette, hogy az ellenzék pont miattuk követeli pl. azt, hogy emeljék meg az álláskeresési támogatást, és három hónap helyett legalább kilenc hónapig támogassa őket az állam. Parragh erre csak annyit mondott, hogy

„Tételezzük fel, hogy ez megtörténik. Ki fogja kifizetni?”

Rónai erre hiába hozta fel, hogy talán nem kéne százmilliárdokat szállodafelújításra költeni, és akkor lenne miből kifizetni a hasonló javaslatokat, Parragh azt mondta, hogy “pénzt nem lehet a végtelenségig nyomtatni, mert elszalad az infláció, a költségvetési hiány, az államadósság, és a következő három, négy, öt évünket tesszük tönkre”.

Az Iparkamara elnöke azt is elmondta a munkanélküliek kapcsán, hogy ő azt látja, hogy több erős kereslet is megjelent a munkaerőpiacon, pl. a mezőgazdaságban vagy az élelmiszeriparban. Ha valaki el szeretné kerülni, hogy végleg elveszítse a munkáját, akkor meg kell tanulnia átképeznie magát. Erre példaként azt hozta fel, hogy aki szakács volt, az átképezhetné magát pl. péknek.

Parragh szavai nagyon úgy tűnik, hogy arra utalnak, hogy a kormány lemondott azokról a tízezrekről, akik a legnehezebb helyzetben vannak. Lényegében rájuk hárítja a felelősséget, hogy oldják meg ők maguk a lehetetlen helyzetüket. Ez hihetetlenül nagy botrány, különösen az Iparkamara elnökének a szájából. Ha nem képes érdemben kiállni a munkavállalókért, azonnal távozzon a pozíciójából!

<<Itt>> visszanézhető a teljes beszélgetés.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!