Magyarországot dicséri a New York Times – nem a kormányról beszélnek

Sajnos hazánk a külföldi sajtóban mindig Orbán Viktor és kormányának tevékenysége miatt szerepel, emiatt Magyarországról általában akkor olvasnak külföldön, ha Orbán legújabb antidemokratikus, illiberális intézkedésekről van szó.

Most azonban a New York Times cikke dicsérőleg szól a magyar társadalomról, a járvány kapcsán kialakult civil összefogásról és segítségről. A Reuters hírügynökség cikkét átvéve pozitív példaként említi azokat az embereket, akik önzetlenül segítenek. Egyik példaként Varga Milánt említi, aki 3 évig spórolt, hogy meg tudja nyitni a pizzériáját, majd a nyitás után a vásárlók eltűntek a járvány miatt. Ezért úgy döntött, hogy a meglévő alapanyagokból elkészített pizzákat ingyen kiszállította a karanténban lévőknek.

A cikk később megemlíti, hogy az országban egyre többen és többen segítenek az egészségügyben dolgozóknak és az idősöknek! Külön kiemelik azt a Facebook csoportot, ahol Airbnb lakástulajdonosok ajánlják fel a lakásukat olyan egészségügyi dolgozóknak, akik nem szeretnék veszélybe sodorni a családjukat, ezért inkább a járvány idejére máshol laknának.

A cikk Tóth Gergely pédájával fejeződik be, aki egy siófoki hotelt vezet. Ők ingyen szobákat biztosítanak azoknak a magyaroknak, akik külföldről tértek haza, és két hétre karanténba vonulnának.

Ha van valami remény arra, hogy az ország minél kisebb károkat szenvedjen el a járvány következtében, akkor ezek a példák erősítik ezt a reményt. Eddig az emberek sokkal inkább tettek tanúbizonyságot a segítségről, mint azok a vezetők, akiknek ez kötelessége lett volna.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!