Fejek hullhatnak a köztévénél – Orbán ellen lázító beszédet közvetítettek

A közmédia egy olyan református istentiszteletet közvetített Gazdagrétről, ahol Thoma László lelkész nyíltan kritizálta az Orbán rezsimet és hatalomgyakorlását. Persze Thoma csak általánosságban beszélt Orbán és a Fidesz nevét ki nem ejtve minden vezető felelősségéről, egyház és hatalom viszonyáról, mindenkinek egyértelmű volt, kinek a bírálata hangzott el.

A prédikáció alapfonala természetesen a koronavírus járvány volt, az abból fakadó társadalmi krízis, és ebben milyen szerepe van a vezetőknek, az egyházaknak. Thoma László teljes józansággal bírálja a tévhiteket, a túlzott és megalapozatlan optimizmus veszélyét, vagy éppen azt, hogy az emberek liberalizmusa miatt tört volna ki a járvány. Mint mondja, ezen a válaszok közül “egyik út sem vezet az életre, és ezek nem olyanok, amilyet Isten készít a számunkra.”

A beszéd további részében bíráló szavakat fogalmaz meg a vallási vezetők, az egyházak irányába is, megfogalmazva, hogy akik elfordulnak a társadalom számkivetettjeitől, akik nem vállalnak velük közösséget, azok eltávolodnak krisztustól. Mintahogy

“az ember, gyülekezet, egyház, aki, amely teljesen beilleszkedik, asszimilálódik, mindenben kollaborál, azonosul, beolvad és szimbiózisban van az adott kultúrával, hatalommal.”

De ennél is tovább ment Thoma, amikor a vezetők felelősségéről kezdett el beszélni. Itt kifejtette, mi is az a „hübrisz szindróma”, melynek a következők a jellemzői:

A vezető…

– a hatalmat saját megdicsőülése céljából használja,
– olyan módon cselekszik, ami valószínűleg jó fényben tűnteti fel őt,
– messianisztikus hév és túlfűtöttség jellemzi,
– egyenlőséget tesz saját maga és a szervezet között,
– gyakran a királyi többesszámot használja,
– túlságosan bízik saját ítélőképességében, és lenéz másokat,
– senkinek sem tartozik elszámolással,
– megingathatatlanul meg van győződve arról, hogy igaza van,
– elveszíti valóságérzékét.

Ha valaki nem gondolja, hogy mindez Orbánra jellemző, akkor az gyorsan szervezzen egy békemenetet a Soros György finanszírozta illegális bevándorló koronavírus ellen, és masírozzon az első sorban!

“jaj annak a vezetőnek, aki olyan uralmat és befolyást, tekintélyt akar építeni magának, ami csak Jézust illeti meg.”

– mondja a lelkész, a közszolgálati televízió csatornáján! Mindezt, a diktátor-törvény körüli viták közepén. Nem gondoljuk, hogy szándékos lett volna a mindenben a kormánynak lefekvő MTVA részéről a dolog, de valószínűleg a színvonalcsökkenés már odáig jutott el, hogy nincs egy ember sem a szerkesztőségben, aki képes lenne mérlegelni egyáltalán, mi mit jelent, ha nincs benne a mondatban az “Orbán”, “Fidesz”, “Brüsszel”, “Soros”, “katonai vezénylési terv” szavak közül valamelyik.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!