Fertőzött lett a magyar világbajnok! Videón üzent!

Az olimpiára készülő úszók csak akkor kezdhetik meg az edzéseket a számukra fenntartott uszodákban, ha negatív tesztet produkálnak. Kapás Boglárkánál is emiatt végezték el a vizsgálatot, ami megdöbbentő eredményt hozott:

kiderült, hogy a világbajnok magyar úszónő is elkapta a koronavírust!

Ő az első magyar sportoló, aki igazoltan koronavírussal fertőzött. A rossz hírt az olimpiai bronzérmes Kapás Boglárka a Facebook oldalán közölte. Videóüzenetében azt mondja, hogy a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szüksége. Ebből az első sikerült, de a második már kimutatta a fertőzést. A magyar úszó egyébként nem tűnt letörtnek, s bár jelenleg két hétig karanténban kell élnie, szerinte ez nem sokat változtat az eddigi életén.

Boglárka azt mondja:

„Egyelőre jól érzem magam, semmilyen tünetet nem érzek, pont ezért szerettem volna erre felhívni még jobban a figyelmet, hogy nagyon fontos az, hogyha nincs semmi bajotok, akkor is nagyon vigyázzatok, vegyétek fel a maszkot, a kesztyűt, és ha tehetitek, folyamatosan maradjatok otthon, hiszen így is lehettek hordozók és fertőzők, hogy nincs semmi bajotok.”

Egyébként nem csak Boglárkáért izgulhatunk, a vírusteszt eredményére vár még többek között Cseh László és Kozma Dominik is.

Kapás Boglárka a 2016-os riói olimpián 800 méter gyorson bronzérmet szerzett, tavaly nyáron pedig a kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón lett első.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!