Orbán súlyos korlátozást vezetett be – Holnaptól büntethetik, aki ezt nem tartja be!

A Kossuth Rádió péntek reggeli műsorának vendége volt Orbán Viktor miniszterelnök, aki fontos bejelentést tett a műsorban:

Március 28. és április 11. között kijárási korlátozás lép életbe Magyarország teljes területén!

Bár még egészen tegnapig a kormányzat cáfolta az ezzel kapcsolatos híreszteléseket, mára a miniszterelnök mégis elrendelte ezt a súlyos korlátozást.

Holnaptól csak munkavégzés és az alapvető szükségletek beszerzése céljából lehet majd elhagyni a lakóhelyeket, továbbra is látogathatóak lesznek az élelmiszerboltok, patikák, piacok és a drogériák.

“Az eddigi korlátozások eredményesek voltak. A járvány kitörése előtt a kontaktusszám félmillió felett volt, ez leesett a tizedére” – közölte a rádióműsorban Orbán.

A miniszterelnök azt kihangsúlyozta, hogy ez nem kijárási tilalom, amikor “egy légy sem repülhet ki”, hanem korlátozás,

amit azonban szükség esetén 50 ezer forintos büntetéssel is sújthatnak!

A kijárást lehetővé tevő okok között szerepel továbbá az is, hogy a gyerekeket be lehet vinni az iskolák ügyeleteire, ahol ötfős csoportokban vigyáznak rájuk, valamint az önkormányzatok is kijelöltek olyan óvodákat, ahova még be lehet vinni a gyerekeket megőrzésre.

Orbán azt is elmondta, hogy a szabadba is ki lehet majd menni, csak tartani kell a megfelelő távolságot, azonban az már szabálysértés, ha nem tartják be a szabályozást, bár szerinte “nem az a feladat, hogy dresszírozzuk az embereket. Azt kell elnyernünk, hogy meglegyen az együttműködés. A rendőröknek segíteniük kell az embereket, hogy betartsák a szabályokat, cél nem a kikényszerítés”.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!