Az MSZP-nek elege lett a védőfelszerelések hiányából! Erre mit lép a Fidesz?

Elég volt a kormányzati ígérgetésből, a csak fotókon mutogatott védőfelszerelésekből! Valószínűleg erre gondolhattak az MSZP parlamenti képviselői, amikor úgy döntöttek, hogy az eddigi parlamenti javaslataikon túl sokkal kézzelfoghatóbban is segítenek a kórházakban dolgozó orvosoknak és nővéreknek, valamint a rászoruló családoknak. A párt elnöke, Tóth Bertalan ma videóüzenetben jelentette be, hogy

az MSZP képviselői a fizetésükből fejenként egymilliót, vagyis összesen 15 millió forintot ajánlanak fel védőfelszerelések és tisztítószerek beszerzésére!

Azért, hogy az adomány valóban el is jusson az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozókhoz, illetve a rászoruló családoknak, az MSZP az összeget a saját szolidaritási alapján keresztül, a párt megyei elnökeinek a koordinálásával juttatja el az érintettekhez. Ahogy Tóth Bertalan fogalmazott: „az MSZP ezzel tud most konkrétan segíteni a járvány leküzdésében azoknak, akik értünk dolgoznak, és akik segítségre szorulnak.”

Az MSZP elnöke egyébként önkéntesnek is jelentkezett abba a csapatba, amely a pécsi időseket segíti a járvány idején.

Kíváncsian várjuk, hogy a Fidesz erre vajon mit lép. Sokkal vagyonosabb képviselőik vajon követik-e az ellenzéki párt példáját?

Itt megnézhető Tóth bejelentése:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!