Végre megérkezett a szállítmány Kínából, erre Orbán összetaperolta (+fotók)

Kedden a változatosság kedvéért végre jó hírt is kaptunk, az ígéreteknek megfelelően megérkezett Kínából az első nagyobb orvosi eszközöket tartalmazó szállítmány. Az átadáskor jelen volt Orbán Viktor is, aki az alkalomról készült fotókat fel is töltötte a Facebook-oldalára.

Orbán azt írta, a szállítmány

több mint 3 millió maszkot, 100 ezer tesztet és 86 lélegeztetőgépet tartalmaz,

az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint a csomag súlya 70 tonnára rúg. Orbán azt is bejelentette, hogy várhatóan ez még csak az első nagyobb szállítmány, lesz még belőlük több.

A kormányfő, ha már ott volt, meg is tekintette a csomagokat. A fotók szerint egy ponton szemlátomást lankadhatott a figyelme, vagy csak nem érdekelte annyira a dolog,

mert rátehénkedett a csomagra, és puszta kézzel összetaperolta a takarófóliáját.

Forrás: Orbán Viktor – Facebook

Megfertőznie ezzel persze akkor sem feltétlenül sikerült volna a szállítmányt, ha koronavírusos lett volna, de egy kormányfőnek azért talán illene jobb példát mutatnia, főként ha fotókat is készít az eseményről, és azokat még a Facebookjára is feltölti. Reméljük, a kibontásnál már nem lesz jelen a miniszterelnök, vagy ha mégis, addigra fel fog venni egy gumikesztyűt.

A képeket itt megtekinthetik:

Tizenharmadik nap. Befutott a keleti portyázók újabb szállítmánya. Több mint 3 millió maszk, 100 ezer teszt, 86…

Gepostet von Orbán Viktor am Montag, 23. März 2020

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!