Eldőlt: az ellenzék nélkül is keresztülverik a felhatalmazási törvényt

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pénteken azt mondta a kormánypárti HírTV-nek, hogy

akkor is át fogják tolni a parlamenten a felhatalmazási törvényt, ha az ellenzék nem támogatja azt hétfőn.

Ismeretes, hétfőn készül szavazni a parlament a kormánynak arról a törvényéről, amivel határozatlan időre meghosszabbítanák a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetet. A törvény különösen azért aggasztó, mert amellett, hogy lényegében korlátlan hatalommal ruházná fel Orbán Viktort, még ő dönthetne arról is, hogy mikor mond le a különleges jogosítványairól. Miután normális ügymenetben hétfőig már nem szavazhatnának a törvényről, a Fidesznek egyelőre az ellenzék támogatására is szüksége van az elfogadásához (előre hozott ügymenetben négyötödös támogatásra van szükség). Kocsis ugyanakkor elmondta, hogy akkor is meg fogják szavazni a törvényt, ha az ellenzék nem támogatja azt hétfőn,

maximum eltolják nyolc nappal, akkor adódna ugyanis először újra lehetőségük a szavazásra.

Azért lenne szükség a nyolc napra, mert a házszabály szerint csak akkor lehet elfogadni a törvényt, ha előtte minimum nyolc napig tárgyalnak róla. Ha nem szavazná meg a törvényt az ellenzék hétfőn, miután a veszélyhelyzet március 26-án lejár, lenne két olyan nap, amikor jogilag nem lenne érvényben a különleges jogrend. Kocsis is elismerte, hogy ebben az esetben

ez a néhány nap “jogvitás lehetne”.

Mindenesetre azt mondta, ő úgy látja, hogy szerinte át fog menni a törvény, mert mint mondta, “az ellenzék is megértette azt, hogy ez most nem a politikai viták ideje, hanem cselekedni kell, mert emberéletekről lesz szó”.

Hogy miért nagyon aggasztó a törvény, arról itt írtunk bővebben.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!