Felcsillant a reménysugár: japán gyógyszer mentheti meg az embereket?

A kép illusztráció: MTI Fotó/ Czeglédi Zsolt

Mindenki, aki fényképezett is valaha, ismerősen cseng a Fujifilm neve, azt viszont kevesen tudják, hogy egy leányvállalatán keresztül gyógyszergyártással is foglalkozik. A Fujifilm Toyama Chemical kizárólag a japán kormány megrendelésére gyártja 2014 óta azt a az influenza elleni gyógyszert, amely most

LÁTHATÓ MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL, HATÉKONYAN SEGÍTETTE A KORONAVÍRUSOS BETEGEK FELÉPÜLÉSÉT!

Mindezt Csang Hszinmin, a kínai tudományos és technológiai miniszter egyik tisztviselője kedden jelentette be egy sajtótájékoztatón, ami után a Fujifilm Holdings részvényei szárnyalni kezdtek.

Ugyanis a kísérletek során egyértelműen gyorsabban felépültek azok, akik megkapták azt, ezért Peking már el is kezdte ajánlani a gyógyszert a koronavírus ellen és Japánban is hamarosan elkezdik a gyógyszer tesztelését.

Ez persze nem a védelmet jelentő vakcina, de sok ember életét megmentheti, ha a gyógyszer hatásának köszönhetően nem szorul majd intenzív ellátásra, ha nem lesz lélegeztetőgépre szüksége és lerövidül a gyógyulás ideje.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!