Máris megcáfolta Orbánt a WHO

Alig néhány óra telt el azután, hogy Orbán Viktor azt állította a parlamentben, hogy nem lehetséges kiszűrni a vírust, a WHO igazgatója máris megcáfolta a szavait. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a szervezet igazgatója genfi sajtótájékoztatóján elmondta,

a leghatékonyabb módszer a járvány lelassítására a tesztelések felpörgetése.

Hogy nyomatékosítsa, mennyire fontos ezt megérteni, azt üzente minden országnak, idézzük:

“tesztelni, tesztelni, tesztelni.”

Mint mondta, mindenkit, akinek kapcsolata volt a fertőzöttekkel legalább a tünetek megjelenését megelőző 48 órában, mihamarabb tesztelni kell. Állítása szerint a WHO eddig 1,5 millió tesztet küldött el 120 országba. Azt is elmondta ugyanakkor, hogy a világ szerinte még nem áll készen a megfelelő mennyiségű teszt elvégzésére.

Mint ismert, Orbán Viktor hétfőn azt állította a parlamentben, idézzük:

“Mérjünk többet, teszteljünk többet. Ezt tesszük. Nem akarok itt virológiai kiselőadást tartani, csak jelezni szeretném, hogy olyan a vírus természete, hogy nem tudjuk szűrni, tehát nem lehetséges kiszűrni”.

Nagyon reméljük, hogy a WHO állásfoglalása után Orbán Viktor is észbe kap, abbahagyja az arcátlan hazudozást, és végre nekikezd a megfelelő számú teszt elvégzésének, mielőtt tényleg komoly lesz a baj.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!