Hosszú évek óta mennek a találgatások arról elemzői körökben, vajon mi lehet Orbán Viktor és a NER páratlan sikerének a titka. A félelemkeltésre alapozó, profira csiszolt kommunikáció? A rendszerváltás óta nem látott hatalmas propagandagépezet? A megosztott, belső vitákkal és feszültségekkel terhelt ellenzék?
Mialatt valószínűleg ezek mindegyike hozzájárul a rendszer sikeréhez, annyira talán egyik sem, mint
az a szerencsés világgazdasági helyzet, ami a 2010-es kormányváltás óta egyengeti a Fidesz útját.
A modern történelemben nem volt példa még egy olyan egybefüggő időszakra, amiben ilyen hosszú időn keresztül sikerült volna fenntartani a világban a gazdasági fellendülést. Az, ami a 2008-as gazdasági világválság óta történt a világgazdaságban, példátlan. Ehhez jön még pluszban egy a magyar gazdaságtörténetben szintén példátlan esemény, hogy az Európai Unió számolatlan pumpálja – több mint egy évtizede – az uniós adófizetők pénzét a magyar gazdaságba.
Orbán nemcsak arcátlanul profi hatalomtechnikus, de lényegében a világ talán legszerencsésebb diktátora.
A NER-nek nemcsak igazán jelentős politikai ellenfelekkel, vagy kihívásokkal nem kellett soha szembenéznie, de még arra is lehetősége volt, hogy azt a látszatot keltse magáról, hogy sikeresebb, mint bármi, amit a harmadik Magyar Köztársaság valaha ki tudott termelni magából. A magyarok jókora része gondolhatja tíz éve jogosan azt, hogy minek van szüksége demokráciára, ha egy önkényuralmi rendszer – Kádár után most már másodjára – nagyobb stabilitást, biztonságot és fejlődést garantál a számára, mint amilyenre bármilyen demokratikus próbálkozás képes volt.
A rendszerváltás első 20 éve zavaros politikai váltógazdálkodást, megszorításokat, adóemeléseket, felelőtlen költekezést, gazdasági válsághelyzeteket hozott sok magyarnak. A NER ezzel szemben rendet, stabilitást és lassú, de kiszámítható növekedést jelent. Lehet, hogy csorbult a szabadság, lehet, hogy romlott az oktatás, az egészségügy helyzete, de ezek érdemben a korábbi 20 évben sem javultak igazán, most viszont legalább rend van, nem kell félni a holnaptól, a kormányzás stabil, és megvéd minket a külső fenyegetésektől.
Legalábbis 2020-ig ez volt a mese.
Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy a NER történetében először
Orbán Viktort is utolérte a válság.
Ez már tavaly, az októberi önkormányzati választáson elkezdődni látszott, amikor a rendszer stabilitásáért felelős egyik legfontosabb tényező, a centrális erőtér összeomlott. Aztán jöttek az újabb rossz hírek, miszerint a nyugat-európai gazdasági növedekés lassulása a magyar gazdaság növekedésére is kihatással lesz, Orbán be is jelentette, hogy gazdaságvédelmi akciótervet dolgoztatott ki a kormánnyal. Semmi nem ütött azonban akkorát, mint a koronavírus-járvány, ami nemcsak hogy teljesen kinyírta Orbán legújabb tematizációs próbálkozásait a cigányellenes nemzeti konzultációval,
de pénzügyminiszterének előrejelzése szerint 2010 óta először valószínűleg komoly recessziót is fog okozni a magyar gazdaságban.
Varga Mihály ezt azzal vezette fel, hogy 2020-ra eleinte 4 százalékos GDP-növekedést várt a kormány. Ez már alapból rendkívül optimista becslés volt, miután mindenhol arról szóltak a hírek, hogy komoly lassulás várható a világgazdaságban. Nem volt azonban elképzelhetetlen, történhetett volna úgy, hogy Magyarország az európai átlag felett teljesít. Most úgy tűnik, ez már szerintük is teljességgel esélytelen. Olyannyira az, hogy
a növekedés helyett jelenleg 0,3 százalékos csökkenéssel (!) számolnak.
Mondani sem kell, ez óriási csapást jelent a rendszernek, ami erejét a gátlástalansága és az ellenzék megosztottsága mellett leginkább a páratlan gazdasági szerencséjének köszönhette. Nagyon úgy tűnik, eddig tartott ki Orbán Viktor jó szerencséje, egyelőre nem világos, hogy gazdasági nyomás alatt is vajon képes lesz-e olyan jól teljesíteni a rendszer, mint eddig. Könnyen lehet, hogy már idén ki fog derülni, hogy a király valójában meztelen, és a magyarok csak addig egyeztek ki a NER-rel, amíg az biztosította nekik a relatív jólétet és növekedést.
Emlékezzünk: a Kádár-rendszer is akkor kezdett recsegni-ropogni, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a legvidámabb barakk álma nem fenntartható. Egyre nagyobb rá az esély, hogy az Orbán-rendszer is hasonló sorsra jut.
