Olaszország elesett – Kétségbeesetten próbálják megállítani a vírus terjedését!

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

Egyre romlik a helyzet a december óta tartó koronavírus-járvány miatt. A regisztrált fertőzöttek száma világszerte már megközelíti a 110 ezret, a halálos áldozatok száma pedig 3800 felett van. A járvány eddig 104 országot ért el, ám jelenleg leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.

Az egyre növekvő fertőzöttség miatt, az olasz kormány drasztikus lépésre kényszerült. Míg korábban csak a leginkább fertőzöttnek számított Lombardia tartományt és az országrész 15 másik városát helyezték vesztegzár alá,

most ezt kiterjesztették egész Olaszországra

– közölte a Sky News információi alapján az atv.hu.

Ennek értelmében egész Olaszországban megtiltanak mindenféle nyilvános összejövetelt, felfüggesztik a sporteseményeket, valamint az egész ország területén korlátozzák a mozgást.

Az intézkedésre azért volt szükség, mert az eddigi elzárt területek ellenére, rendkívüli ütemben terjedt még így is a vírus. Hétfő estére 463-ra emelkedett Olaszországban a vírus következtében elhunytak száma, 24 óra alatt közel 100 fővel emelkedett, a regisztrált fertőzöttek száma pedig már meghaladta a 9000 főt.

A drasztikus intézkedések következtében nagyjából 60 millió ember került “karanténba”.

Giuseppe Conte, Olaszország miniszterelnöke hétfő este bejelentette, hogy az új intézkedések már kedd reggeltől érvényben lesznek, majd kijelentette, hogy “sokkterápiát” fog használni a vírus leküzdésére.

Eközben a magyar nagykövetség arra kéri az Olaszországban turisztikai céllal tartózkodó magyaroktól, hogy mihamarabb induljanak haza. A most életbe lépett teljes Olaszországot érintő intézkedések nem érintik a külföldiek mozgását, így ők most még gond nélkül elhagyhatják az országot.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!