Orbán bármit megtehet? – Nem indít nyomozást az ügyészség ellene

Horváth Aladár, roma polgárjogi aktivista tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen Orbán Viktor ellen, mivel szerinte a miniszterelnök kijelentései megalapozták a hivatali visszaélés és a becsületsértés gyanúját – közölte a Népszava.

Orbán még év elején beszélt a sajtótájékoztatóján, az iskolai szegregáció miatti kártérítésekről, ahol azt mondta, hogy

Gyöngyöspatán az “etnikailag meghatározó népcsoport tagjai” nagy összeghez jutnak “mindenfajta munkavégzés nélkül”, ami szerinte “mélyen igazságtalan”.

Ez azonban nem teljesen fedi a valóságot: A bíróság által megítélt kártérítési összeget, nem szabad összekeverni a munkabérrel, ám a miniszterelnök mégis megpróbálja összemosni a kettőt, csak azért, hogy tudjon mire hivatkozni, mikor az állam megtagadja a bírósági döntés végrehajtását.

Az ügyészség most azt vizsgálta, hogy megvalósult-e a közösség elleni uszítás. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy nem, mivel Orbán kijelentése nem volt alkalmas arra, hogy az emberek nagyobb tömegében oly mértékben tüzelje fel a szenvedélyeket, hogy az gyűlölet kiváltására, ezzel pedig a társadalmi rend valamint béke megzavarásához vezessen.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!