Botrány! – A kormány zsarolással próbálja érvényesíteni akaratát

Fotó: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI/MTVA

A kormány ultimátumot adott a fővárosnak, így ha nem a számukra legkedvezőbb döntést hozza a Fővárosi Közgyűlés, akkor felfüggesztik a színházak finanszírozásáról szóló tárgyalásokat. Az atv.hu közlése szerint Gulyás Gergely kijelentette, hogy ez akkor fog bekövetkezni, ha nem Bán Teodórát, hanem Benkő Nórát választja meg a Szabad Tér Színház ügyvezetőjévé szerdán a közgyűlés.

A miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentésére reagált Karácsony Gergely is, aki elmondta, hogy a művészi szabadságukban veszélyeztetett színházakat önkormányzati finanszírozásba vonják, és egyetlen teátrumot sem fognak átadni a kormánynak.

“Nem adunk át egyetlen színházat sem a kormánynak, még ha kérik, akkor se: minden színház fenntartói joga a fővárosnál marad.

A művészi szabadságukban veszélyeztette színházakat tisztán önkormányzati finanszírozásba vonjuk, vagyis nem lesz az államnak beleszólása a Katona József Színház, az Örkény Színház, a Radnóti Színház és a Trafó művészeti munkájába” – ezt Karácsony Gergely közölte Facebook-oldalán.

“A fővárosnak annyi forrása van, hogy ezeket a színházakat tudja finanszírozni, más színházak esetében közös fenntartásra teszünk javaslatot, amennyiben ezt a kormány visszalöki, akkor természetesen ez egy új helyzet, akkor meg fogjuk vizsgálni, hogy mit tehetünk ebben a helyzetben” – mondta a főpolgármester.

A színházigazgatók egyelőre nem reagáltak egyik kijelentésre sem, mivel még jelenleg is folynak a tárgyalások, amit nem akarnak befolyásolni.

A mostani elképzelés szerint, a kifejezetten csak önkormányzati finanszírozású színházak mellett, lesznek a fővárosban vegyes – tehát állami és önkormányzati -, valamint teljesen állami finanszírozású színházak is.

“A kormány kész államilag is fenntartani a főváros tulajdonában álló színházakat, amennyiben a működtetést a főváros át kívánja engedni. Tehát a döntés a fővárosé, a tulajdonjog a fővárosé, ha a működtetést át kívánják adni, akkor a kormány az adott színházat teljes egészében fenntartja és működteti” – jelentette ki Gulyás Gergely.

A miniszterelnökséget vezető miniszter azonban hozzátette, hogy ha a fővárosi közgyűlés úgy döntene, hogy nem Bán Teodórát, hanem Benkő Nórát választja meg a Szabadtér Színház ügyvezetőjének, akkor a kormány teljesen felfüggeszti a színházak finanszírozásáról folytatott tárgyalásokat.

“Ebben az esetben a főváros akkor működtesse a saját színházait,

de abban nem tudunk segítséget nyújtani, hogy egy szakmai bizottság véleményét a főváros teljes egészében figyelmen kívül hagyja” – jelentette ki Gulyás.

A miniszter kijelentésére Karácsony úgy reagált, hogy “üzengetni lehet a sajtón keresztül, de ha megállapodást akarunk, akkor szerintünk ez nem helyes. Nem szeretném ezt a vitát a nyilvánosságon keresztül megvívni”.

A főpolgármester bejegyzésében leírta, hogy a Szabad Tér Színházat tisztán önkormányzati forrásból finanszírozzák majd, melyet többek között független színházi produkciók befogadására is alkalmas helyszínné fognak tenni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!