Betelt a pohár – A Néppártnak végleg elege lett Orbánékból!

Fotó: EMMANUEL DUNAND/AFP/Getty Images

Az EP-frakcióvezetői közös levélben sürgetik a magyar és lengyel kormány ellen indított hetes cikkely szerinti eljárást – közölte a Népszava.
A lap szerint a frakcióvezetők által írt levélben felszólítják Charles Michel tanácsi elnököt, hogy tegyenek végre konkrét lépéseket az ügyben,

az aláírók között pedig ott szerepel Manfred Weber is, aki a Fidesz pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a frakcióvezetője.

“Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon fontosak az EU következő keretköltségvetéséről zajló tárgyalások, de a Tanács nem hagyhatja figyelmen kívül az unió alapértékeit érő, legalább ennyire jelentős és folyamatos veszélyeket sem” – fogalmaztak a levélben.

A frakcióvezetők mindamellett, hogy újabb vitákat és meghallgatásokat szeretnének az ügyben, figyelmeztetnek arra is, hogy az Európai Tanács tétlensége “aláássa a közös európai értékeket, a kölcsönös bizalmat és az unió egészének a hitelét”.

Közös levelükben a frakcióvezetők kiemelik: ragaszkodnak ahhoz, hogy a Tanács “következő ülésére meghívást kapjon a képviselő-testület, hogy kifejthesse a 7. cikkelyes eljárással kapcsolatos álláspontját.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!