Ki kell fizetnie a Fidesznek a károkozást – a parlament előtt a módosító indítvány

Módosító javaslatot nyújtott be a Fidesz börtönkártérítések felfüggesztéséró szóló döntéséhez az MSZP. Napirend előtti felszólalásban jelentette be mindezt Harangozó Tamás, a szocialista frakció tagja.

A kialakult botrányos helyzetért az Orbán-kormány és a Fidesz-frakció tagjai a felelősek,

jelentette ki, és erre minden jogalapja meg is volt, hiszen a szocialisták voltak azok, akik a kártérítéseket és azok mértékét megalapozó törvény 2015-ös vitájában elmondták: “Ha (…) a fogvatartottak nagy részének inkább kiutalják a kártalanítás összegét az elégséges szintet meg nem ütő, de a magyar börtönviszonyok között átlagosnak számító körülmények miatt, az néhány év fogva tartás után meglepő összegeket fialhat az elítélteknek. Mindez érthető módon kiválthatja a társadalom megütközését, miközben semmit nem javít a fogvatartottak elhelyezési körülményein.” Tehát az

MSZP már akkor figyelmeztetett arra az igazságtalanságra és társadalmi igazságtalanságra, amire Orbán most hivatkozik!

Éppen ezért tartalmazza azt a módosító indítvány, hogy mivel a a Fidesz a felelős a törvény megszavazásáért és a kialakult helyzetért, hát fizessenek ők! A zsúfoltság miatt megítélt kártérítéseket fizessék ki a Fidesz-frakció költségvetéséből és ha ez nem fedezné a kártérítéseket, akkor a képviselői, miniszteri tiszteletdíjakból vonják le!

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese adott kritikán aluli választ Harangozónak, aki teljesen elfelejtette, hogy az említett törvény vitájában erősen kardoskodott annak megszavazásáért.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!