Hiába ítélték el, nem kellett börtönbe vonulnia az Orbánt kávéval kínáló bűnözőnek

Bocskai Péter és Orbán Viktor. Fotó: Orbán Viktor / Facebook

2018 novemberében jogerősen két év börtönbüntetésre és két év közügyekről eltiltásra ítélte a Debreceni Ítélőtábla Bocskai Pétert, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. korábbi igazgatóját hűtlen kezelés és folytatólagosan elkövetett magánokirat felhasználása miatt ítélték el.

Nem bonyolult a történet, szimpla lopás az egész, Bocskai az önkormányzati cég vezetőjeként egy ismerős vállalkozót bízott meg útfelújításokkal, de annak egy részét nem végezték el, csak kiállították a fiktív számlákat, így 50-100 millió forint közötti kárt okoztak az önkormányzatnak.

Bocskainak bár már régen a börtönben kellene csücsülnie, ám eddig még a börtön közelébe sem ment. Igaz, 2019. február 22-ig kapott halasztást a megromlott egészségügyi állapota miatt, de a BVOP március 28-án elrendelte a büntetés végrehajtását, ami alól nem mentette fel már egyik beadott kérvénye sem. A BVOP azóta 2020 március 3-ával újra elrendelte a büntetés letöltésének a megkezdését. A helyzet érdekessége, hogy közben elfogatóparancs iránti kérelem sem érkezett a Nyíregyházi Törvényszékre, ami ilyen esetekben a megszokott intézkedés lenne.

Valószínűleg ennek az egésznek semmi köze nincs ahhoz, hogy a 2014-es kampányban az egyik Orbán-imázsvideó főszereplője volt.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!