Bonyolódik a helyzet – Sokan megüthetik a bokájukat a Mátrai Erőmű adásvétele miatt

Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő azt közölte az MTI-vel, hogy a Mátrai Erőmű adásvétele miatt feljelentést tett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. Mint írja:

“A kormány egy pénzügyileg kivéreztetett, veszteséges, azonnali tőkepótlásra szorult, jelentős környezetvédelmi kötelezettségekkel terhelt erőmű-roncsot vett meg Mészároséktól ismeretlen áron.

A rendelkezésre álló információk szerint a vásárlás mellett hangoztatott kormányzati érvek egyike sem reális.

A vétel nem szolgálja az ellátásbiztonságot: az erőmű már tavaly is csak félgőzzel üzemelt és így is brutális veszteséget termelt, miközben a jelenleginél olcsóbban is lehet belföldön áramhoz jutni például az alacsony kihasználtsággal működő gázerőművekből.

A jelenlegi kormányzati elképzelések a munkahelyek védelmét sem garantálják, mert szakértői előrejelzések szerint a vállalat már az idén is jelentős, középtávon pedig drasztikus leépítésekre kényszerül, függetlenül attól, hogy ki a tulajdonos.

Egy felelős kormány már most azon dolgozna, hogy megfelelő képzéssel és stratégiával biztonságos munkahelyeket garantáljon az ott élőknek,

ezzel szemben az látszik, a kormány inkább palira akarja venni az adófizetőket.

A kormány egy leépülőben lévő, kötelezettségei miatt negatív pénzügyi értékű, már az első pillanatban súlyos tőkepótlásra szoruló létesítményt vásárolt ismeretlen áron az adófizetők terhére. Mindezek miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt.”

Korábban a hvg.hu újságírója szeretett volna részleteket kérdezni Mészáros Lőrinctől, aki a kérdésekre nem válaszolt, és az újságírónak azt mondta, hogy “távolodjon el” tőle, később pedig perrel fenyegetett meg minden portált, akik lehozták a párbeszédről készült hangfelvételt – közölte a 444.hu.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!