Újabb szintre süllyedt az igazságszolgáltatás – Nyomozás indult az ellenzéki polgármester ellen

Niedermüller Péter az ATV január 20-án közvetített A nap híre című műsorában tett egy kijelentést, amit aztán a kormánymédia felkapott és kiforgatott. Tény, hogy amit a polgármester közvetíteni szeretett volna, azt nem a legelegánsabban fejezte ki, de mögöttes tartalmában nem igen lehet kivetnivalót találni.

Ennek ellenére a kormányközeli médiában még mindig erről van szó, sőt, most az ügy egy újabb szintre lépett.

A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) vezetősége csütörtökön közleményben tudatta az MTI-vel, hogy

Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester kijelentése miatt nyomozást rendeltek el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint, a CÖF-CÖKA január 31-én tett feljelentésében megjelölt közösség elleni uszítás bűncselekményének megalapozott gyanúja alapján, a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el.

Az alapítvány közleménye emlékeztetett továbbá mindenkit arra, hogy mit mondott Niedermüller: “hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, hogy ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, amiket ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen. Ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük, bocsánatot kérek. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.”

A CÖF-CÖKA közleményében arról is tájékoztatott mindenkit, hogy az ügyet folyamatosan figyelemmel fogják kísérni, és tájékoztatni fogják az embereket, valamint azt írják:

“bízunk abban, hogy a faj, nem, illetve szexuális beállítottság alapján uszítók ideológiai színezettől függetlenül elnyerik méltó büntetésüket”.

A végén pedig emlékezzünk meg Bayer Zsolt december 10-én, a “Nagy lakosságcsere” című posztjában tett kijelentéséről (amit persze nem vizsgáltak és nem indult eljárás miatta):

“És mennyire fog megint mindenki csodálkozni, amikor nagyon közelről, olyan ponyvaregényes kéztartással szét lesz lőve a kibaszott fekete meg muszlim pofájuk ezeknek.”

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!