Döntött a kormány – Külföldön költik el a magyarok adóját

A kormány legújabb döntése úgy tűnhet, mintha idehaza minden a legnagyobb rendben lenne, és már nem tudná a magyar kormány hova tenni a hazai adófizetők pénzét.

Az Agrárminisztérium legfrissebb közleménye szerint, melyet a 444.hu hozott nyilvánosságra, patkolókovácsok, lovászok, és belovaglók képzésére fordítanák a pénzt Csíkszentsimonban.

A magyar kormány legújabb terve, hogy Romániában egy Székely Lovas Akadémia alapítását finanszírozza meg.

Az Akadémia megalapításáról Böjte Csaba ferences szerzetessel egyeztetett Dallos Gyula, a Kincsem Nemzeti Lovas Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.

A minisztérium által kiadott közlemény szerint “a cél egy olyan ernyőszervezet létrehozása, amely segít megőrizni a nagy hagyományokkal rendelkező, sokszínű, székely lovas kultúra értékeit”.

A tervek szerint az ünnepélyes átadásra még idén sor kerül a Székely Vágtán, mondta Dallos Gyula.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!