Kitört a forradalom Orbán ellen: ezt az összefogást nem látta jönni

Forrás: nyugat.hu

Hosszú idő óta először újra van miért aggódnia Orbán Viktornak, a félfasiszta NAT-tal ugyanis könnyen lehet, hogy egy igazi szellemet sikerült kiszabadítania a palackból. Úgy megszaporodott a napokban a NAT-ellenesek száma, hogy nem túlzás azt mondani, hogy az ellenállás kezd valódi mozgalommá válni.

Az egyik oldalról olyan szakmai szervezetek álltak ki ellene, mint

  • az MTA Irodalom- és Kultúratudományi Bizottsága,
  • a Szépírók Társasága,
  • a Fiatal Írók Szövetsége,
  • és a Széchényi Akadémia.

Még nyugtalanítóbb lehet azonban Orbán számára, hogy nemcsak szakmai szervezetek, de a Pécsi Janus Pannonius Gimnázium tiltakozása nyomán olyan iskolák és tantestületek is beálltak az ellenállásba, mint

  • a budapesti Leövey Klára Gimnázium,
  • a budapesti Szent László Gimnázium,
  • a Budapest VIII. Kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium,
  • a Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium,
  • és a miskolci Herman Ottó Gimnázium.

A tiltakozók egységesen amellett érvelnek, hogy az új NAT gyerekellenes, tanárellenes és nemzetellenes. A pécsiek ezt úgy fogalmazták meg, hogy

“nem kívánunk végrehajtói lenni a politika és az ideológia által vezérelt oktatáspolitikának, amely még tovább ront a közoktatás helyzetén”.

Jelzi, hogy mennyire megijedhetett Orbán az ellenállás erejétől, hogy ki lett adva parancsba a propagandistáknak, hogy azonnal fejezzék ki nyílt támogatásukat a NAT felé. Hogy mennyire politikai, és nem szakmai kiállásról van szó a részükről, azt világosan kifejezi, hogy egy szakmai érvet nem voltak képesek felhozni, csak annyit tettek, hogy megkérdőjelezték a tiltakozók hazafiságát.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!