Mesés vagyonra tett szert Lázár János- még a fiának is jutott belőle

Egyre több dolog derül ki Lázár János vagyonáról, mióta nem vesz részt a kormány munkájában. Ha nem is látunk teljesen tisztán a vagyonát iletőleg, az biztos, hogy ha egy a munkáját valóban komolyan vevő ügyészség és adóhatóság kérdéseket tenne fel neki, lenne egy-két igencsak kellemetlen perce. Esetleg éve.

Régebbi vagyonbevallásából már megtudhattuk, hogy elsősorban hódmezővásárhelyi, mindszenti és mártélyi ingatlanokal, szántókkal, legelőkkel, erdőkkel rendelkezik, nem is lenne politikus, ha nem lennének ilyen ingatlanjai. Pár céges érdekeltség is volt a nevén, de a legérdekesebb, hogy

10 százalékos tulajdonrésze van Max Turnauer, Bécs egyik leggazdagabb iparmágnásának magyarországi vállalkozásában,

az értékes Andrássy úti Divatcsarnokot birtokló projektcégben. A cég 4 milliárdos mérlegfőösszege valószínűleg a tulajdonos tagi kölcsönéből adódik, és évi 200-300 millió forint nyereséget is termelhet.

parisi nagyaruhaz
Az egykori Divatcsarnok épülete öt emeleten kínál prémium irodákat. Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Régebbi történet, a luxus-vadászkastély ügye, mely persze nem Lázár Jánosé, csak éppen a földhivatali dokumentumok szerint a vadászkastély egy olyan 3054 négyzetméteres területen fekszik, amelyet teljes egészében Lázár János édesanyjának 1,8 hektáros földje vesz körbe, Lázárnak pedig közvetlenül mellete van 45 hektárja. Minden tagadás ellenére, végül 8,1 százalékos tulajdonrészt szerzett az exminiszter a kastélyt építettő cégben.

lazar janos kastelya

Azonban nem áll meg itt a család vagyona, Lázár 10 éves kisfiának is jutott egy lakás, no nem nagy, egy 60–70 millió forintot érő, négylakásos társasházi lakás ez a Svábhegyen. Tágas teraszt, belső, rendben tartott kertet, saját garázst, és a gyönyörű hegyi kilátást is élvezheti a gyermek, ha beköltözik az ország egyik legdrágább környékére.

lazar fianak lakasa Most, hogy sokan azt pletykálják, hogy akár Lázár válthatja Orbánt a miniszterelnöki székben, még reménykednek is, hogy talán jobb lesz a helyzet. Ki kell ábrándítsuk őket, nem lesz jobb, nincs két Fidesz. Csak a magának harácsoló, luxusban élő, “mindenki annyit ér, amennyije van” Fidesz létezik.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!