Magyarország felé tart egy Vuhanból érkezett kínai turistacsoport

A hírek szerint azelőtt indultak európai körútra, hogy karantén alá vonták volna a kínai várost.

Nagyon úgy néz ki, hogy a kormány szerint csak bizonyos migránsok jelentenek veszélyt a magyarokra. Azokat a kínai turistákat ugyanis, akik a vírusfertőzött Vuhanból érkeznek hozzánk pénteken, valamiért úgy tűnik, mindenféle korlátozás nélkül be fogják engedni az országba. A Blic.rs szerint – a hírt a magyar Blikk is átvette és megerősítette – a 29 fős turistacsoport egy európai körúton vesz részt, azelőtt indultak el, mielőtt betiltották a ki- és beutazást Vuhanba.

a turisták közül 18-an a koronavírus epicentrumának számító Vuhanból érkeztek.

A csoport a szerb sajtó szerint ma érkezik Szerbiába, eddig Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában voltak, ahol már átestek egészségügyi kivizsgáláson, az eredményeik negatívak lettek. A hatóságok bár elmondták, hogy mindenkit egészségesnek találtak, és egyiküknél sem fedezték fel a betegségre utaló tüneteket, a szerbeket ez szemlátomást nem nyugtatta meg, mert bejelentették, hogy a határukon újból kivizsgálásnak vetik alá őket. Óvatosságuk nem feltétlenül alaptalan, a vírus lappangó időszakában ugyanis – ami akár két hét is lehet – a beteg nem produkál tüneteket.

A csoport a hírek szerint pénteken érkezik meg Magyarországra, Budapestet látogatják meg. A magyar kormány egyelőre nem reagált az érkezésük hírére, amint megteszik, frissítjük cikkünket.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!