Fideszes terjeszkedés – Szép lassan felvásárolnak mindent

Fotó: Kallos Bea / MTI

Nagyjából másfél héttel ezelőtt derült ki, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) túladott a Hollóházi Porcelángyár Kft. 100 százalékos üzletrészén. A Magyar Hang szerint a licitre mindössze egyetlen ajánlat érkezett, így kikiáltási áron, 175 millió forintért kelt el a 240 éves múltra visszatekintő cég.

A Szabad Pécs beszámolt a vásárlást követő állománygyűlésről is,

ahol megjelent a porcelángyár új tulajdonosa, Várhegyi Attila.

A lap szerint az új tulajdonos hétfőn felvázolta elképzeléseit, majd megkezdődött a kísérletezés a tetőcserép gyártásra vonatkozóan, ami korábban nem tartozott a Hollóházi fő profiljába.

Várhegyi Attila egyébként a kormánypárt legbelsőbb köreihez tartozik, korábban a Fidesz pártigazgatója volt, Szolnokon pedig polgármester, majd a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára lett.

2002-ben hűtlen kezelés miatt ítélték el, de Orbán nem taszította ki, inkább maga mellett tartotta, aki így háttéremberként tevékenykedhetett tovább.

Várhegyi évekig kommunikációs vonalon mozgott, cégeivel komoly megbízásokhoz jutott önkormányzatoktól és az MTVA-tól is, amik által mint látható, jól meg is szedte magát, most pedig az egyik leghíresebb porcelángyár tulajdonosa lett.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!