Ettől Önben is felmegy a pumpa – Brutális év végi bónuszokat kaptak az államtitkárok

Forrás: Népszava

Év végén futótűzként terjedt a hírekben, hogy a mentősök év végi bónusza megalázóan kevés. A legtöbben a szokásos, kollektív szerződésben rögzített 37 240 forintot kapták, de sokan még ennyit se, maximum a felét, de volt olyan eset is,

ahol a mentősnek csak 4500 forintot utaltak el.

Ezzel szemben azok, akik amúgy is kimagaslóan sokat keresnek, év végén dőzsölhettek a pénzben. Az államtitkárok milliós év végi jutalmakat kaptak, melynek listáját a Blikk szedte össze:

Kéthavi illetményüket kapták meg a Miniszterelnöki Kabinetirodánál Rogán Antal államtitkárai, így jutalomként 2,6 millió forintot vihettek haza. A szerencsések között volt Kovács Zoltán kommunikációs államtitkár és Dömötör Csaba miniszterhelyettes is.

A Miniszterelnöki Kormányirodánál kéthavi illetmény helyet, az ott dolgozó államtitkárok, egyszeri kétmillió forintos jutalmat kaptak, köztük például Fónagy János is.

Az Igazságügyi Minisztériumban egyhavi miniszteri illetményt, azaz 1 millió 944 ezer forintot kapott négy államtitkár, miniszteri elismerő oklevél címen. A Pénzügyminisztériumnál pedig csak Banai Péter Benő kapott jutalmat, aki szintén egyhavi miniszteri fizetést vihetett haza az év végén.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium év végi jutalma már picit kevesebb volt mint az előzőeknél, nem közelítette meg a kétmillió forintot a bónusz, de azért ott se nagyon panaszkodhattak az államtitkárok, mivel egyhavi illetményüket kapták meg pluszban, tehát 1,3 millió forintot.

Az Agrárminisztériumban 1,15 millió forintot vihettek haza, miből 850 ezer forint motivációs elismerés volt, a maradék 300 ezer forint pedig a Szép-kártyára ment.

Az Emmi államtitkárai egymillió forint bónuszt kaptak, de itt Kásler Miklóst is megillette ez a plusz juttatás.

A lap azonban nem talált jutalomra utaló nyomot a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium nyilvántartásaiban, a Miniszterelnöki Kabinetiroda pedig csak annyit válaszolt nekik, hogy a jogszabályok alapján osztottak jutalmakat az államtitkároknak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!