Elegük lett a nyugdíjasoknak: sarkukra álltak a változás érdekében

A nyugdíjrendszer reformjával kapcsolatban szeretne népszavazást az Országos Nyugdíjas Parlament. Az egyik leglényegesebb követelés, hogy a heti negyven órát meghaladó önként vállalt túlórát is vegyék figyelembe a szolgálati idő kiszámításánál. Természetesen nem hagyták szó nélkül a nyugdíjemelés sokat kritizált mai szabályozását, így abban azt szeretnék elérni, hogy az emeléskor vegyék figyelembe az infláció mellett a bruttó bértömeget (a keresetek nagyságát) is.

A népszavazáshoz szükséges kérdéseket már be is nyújtották a Nemzeti Választási Bizottsághoz hitelesítésre, ezek a következők:

  1. Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés – az idős emberek jogainak egységes szemléletű, átfogó, teljeskörű és hatékonyabb védelme érdekében – létrehozza az Idősek Jogainak Biztosa intézményét?
  2. Akarja-e Ön, hogy a Társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 43/A. § (1) bekezdését az Országgyűlés úgy módosítsa, hogy az öregségi nyugdíj összegének megállapításánál az egészségügyi dolgozók mellett, valamennyi munkavállalónál kiegészítő szolgálati időként vegyék figyelembe a heti negyven órát meghaladó, önként vállalt többlet munkavégzést?
  3. Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa az év elején esedékes nyugdíjemelés szabályait, hogy – a jelen kérdésben megtartott érvényes és eredményes népszavazást követő évtől – az emelés megállapításának mértékénél egyenlő arányban vegyék figyelembe a költségvetési törvényben előre jelzett fogyasztói árindex és a bruttó bér- és keresettömeg nagyságát?
  4. Akarja-e Ön, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa az év elején esedékes nyugdíjemelés szabályait, hogy csökkenjenek: a nemek, a lakóhely, valamint a nyugdíjba vonulás időpontja szerint is meglévő öregségi nyugellátások közötti különbségek, így a jelen kérdésben megtartott érvényes és eredményes népszavazást követő három évben az öregségi nyugdíjemelés valamennyi jogosult részére azonos összegű legyen?

A legnagyobb kérdés ezzel kapcsolatban, hogy vajon ezek a kérdések át tudnak-e majd menni a hitelesítésen, hiszen a Fidesz megváltoztatta a népszavzásra feltehető kérdések körét, és ma már például a vizitdíjról sem lehetne népszavazás, amit a Gyurcsány-kormány alatt épp a Fidesz kezdeményezett.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!