Eddig tudták titkolni – Kiderült Orbán nagy titka!?

Mint arról már korábban beszámoltunk, tavaly szeptember óta próbálta kideríteni Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő azt, hogy milyen munkálatokat végeznek a hatvanpusztai majorságban, melyet az Orbán-család használ.

A műemlék védettségű majorságban, a drónfelvételekre hivatkozva Hadházy azt közölte, hogy nagyjából 1000 négyzetméternyi területet vájtak ki a földből. Mivel hónapokig semmi választ nem kapott a helyi kormányhivataltól, ezért a független képviselő személyesen kereste fel az egyik főosztályvezetőt, melyről videó is készült.

Az osztályvezető tökéletes közönnyel hárította Hadházy kérdéseit, így akkor a képviselő nem jutott közelebb a megoldáshoz, hogy vajon mit építtet az Orbán-család.

Hétfő reggel azonban meglepő fordulat állt be sz ügyben, Hadházy Facebook-oldalán számolt be arról, hogy megkapta a várva várt választ.

A fehérvári járási kormányhivatal hivatalos tájékoztatása szerint, a nagyjából 1000 négyzetméteres területen, új gazdasági porta épül.

Vagyis ez a hivatalos álláspont, erre kért és kapott engedélyt az építtető, ami a képviselő szerint nem is meglepő. Hadházy szerint, az olyan külterületi ingatlanoknál, mint amilyen a hatvanpusztai majorság, ez bevált szokásnak számít. Ezekre ugyanis csak nagyon szigorú korlátok mellett adható építési engedély, így az építtetők nem lakó- hanem valamilyen gazdasági épületre kérnek alapból engedélyt. Utána csak abban kell bízniuk, hogy senki nem fogja ellenőrizni, hogy valójában mire is használják az új épületrészt, és hát ki merné ellenőrizni a miniszterelnököt?

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!