Veszélyben a főváros – A kormány megtagadta a további segítséget

A kormány kijelentette, hogy a korábban előirányzottnál nem hajlandó több pénzt adni a fővárosnak a Lánchíd felújítására – közölte a hvg.hu. A híd felújítása azonban nem nagyon várhatna, mivel nagyon rossz állapotban van, olyannyira, hogy a BKK már súlykorlátozást is bevezetett rajta.

Budapest egyik legfontosabb és legközpontibb hídjának biztonságossá tétele elengedhetetlen,

de ha nem sikerül elég pénzt szerezni a felújítására, az akár komoly veszélyeket is hordozhat magában.

A lap megkeresésére a Miniszterelnökség azt közölte, hogy “a kormány állja a szavát és betartja mindazt, amit Tarlós Istvánnak ígért és szerződésben vállalt 2018 októberében, a Lánchíd és a Budai Váralagút felújításához 6 milliárd forint támogatást nyújt.”

Ez az összeg azonban nem elegendő ezekre a munkálatokra, mivel a jelenlegi ajánlatok mindegyike magasabb összegről szólnak. A fővárosi önkormányzat szerint “folyamatos az egyeztetés a főváros és a Miniszterelnökség között”.

A felújításra 17 milliárdot szán a főváros, amit a kormány az eddigi ígérete szerint 6 milliárddal egészít majd ki.

A kormány mostani döntése azért is meglepő, mivel a hídfelújítás elengedhetetlen a főváros és lakosai szempontjából, ám mikor például a vizes vb költségei emelkedtek az eredetileg megszabott többszörösére, gond nélkül kifizették a többletet, a tényleg fontos hídfelújításnál pedig kötik az ebet a karóhoz.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!