Szorul a hurok Orbán nyaka körül – Elkezdte keresi a kiutat

Fotó: EMMANUEL DUNAND/AFP/Getty Images

Orbán Viktor kedden Varsóba utazott, ahol tárgyalt a lengyel kormánypárt (PiS) elnökével. Az egyik fő témájuk a Fidesz európai jövője volt, mivel ha a magyar kormánypártnak távoznia kell az Európai Néppártból (EPP), akkor szeretnék úgy elhagyni az EP egyik legmeghatározóbb pártcsaládját, hogy van alternatívájuk, merre is menjenek majd tovább – közölte a 444.hu.

A mostani tárgyalásra azért volt szükség, mivel a kiszemelt konzervatív frakcióban az egyik legbefolyásosabb párt, a lengyel kormánypárt.

Ha a Fidesz átlép a konzervatívokhoz, akkor lényegesen egy sokkal kisebb és kevésbé befolyásos frakció tagja lesz,

azonban házon belül nagyobb hatalmuk lesz, mint most az Európai Néppártban.

A mostani tárgyalásról Orbán képet is posztolt közösségi oldalára “Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” szöveggel.

Havasi Bertalan pedig egy rövid közleményben számolt be arról, hogy a miniszterelnök a lengyel kormánypárt elnökével tárgyalt:

“Orbán Viktor és Jarosław Kaczyński megbeszélésén aktuális európai pártpolitikai kérdésekről volt szó, valamint egyeztettek az Európa jövőjéről szóló konferencián folytatandó együttműködés lehetőségeiről is.”

Hasonló kiírással tette közzé a lengyel fél is az Orbánnal való találkozót, azzal a különbséggel, hogy ők többes szám első személyben, “a pártjaink” együttműködéséről írnak az európai politikában.
A legbiztosabb információk szerint pedig a lengyel változat azért pontosabb, mivel Orbán és Kaczynski arról folytattak tárgyalást, hogy a Fidesz hamarosan csatlakozhat a konzervatív EP-frakcióhoz.

Mióta a Fidesz viszonya megromlott az Európai Néppárttal és felfüggesztésben vannak, azóta lehet arról hallani, hogy a Fidesz új utat keres magának.

A mostani találkozó is arra enged következtetni, hogy Orbán elkezdte felmérni a lehetőségeit, ha távoznia kell az EPP-ből, akkor képviselői a konzervatív frakcióban folytathassák munkájukat.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!