Tarlós mocskát kell takarítania Karácsony Gergelynek – lenne jobb dolga is

Karácsony Gergely még alig több mint két hónapja főpolgármester, de már most szakad a nyakába az összes szemét, amit Tarlós hagyott maga után. Ebből persze a legnagyobb szemétkupac a fővárosi tömegközlekedés, úgy ahogy van, metróstól, trolistól, BKV-val egyetemben. A sokat kritizált metróbeszerzésről most végleg kiderült, hogy teljesen elhibázott lépés volt.

Hat felújított orosz metrókocsit annyira megevett a rozsda,

hogy ki kellett vonni őket a forgalomból! Igen, ezek azok a szerelvények, amik nincsennek még három évesek sem! Mint ismert, a hármas metró kocsik beszerzését az a Kocsi István egykori BKV vezérigazgató intézte, akit öt év börtönbüntetésre ítélte a Kúria hűtlen kezelés és más bűncselekmények okán. Igaz, akkor még nem a BKV-t vezette, hanem a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt-t.

A járműbeszerzés járművek először a késés, majd az ajtók problémás csukódása miatt kerültek be a hírekbe, amit Tarlós szerint az elhíresült fakocka okozott. Majd mikor minden jónak tűnt, elindult a rozsdásodás, ami akkora mértéket öltött mára, hogy a padlólemezről derült ki, hogy teljesen felzabálta a rozsda, fennáll a veszélye, hogy egyzserűen beszakad az utasok alatt. Tegyük hozzá,

a BKV még tavaly októberben is tagadta a rozsdásodást!

Karácsony Gergely kijelentette, „felújítással megbízott cég nyilvánvalóan hibásan teljesítette a szerződésben foglaltakat, a fővárosnak ezért nagyon komoly kötbérigénye lehet, amit érvényesíteni fog”, ha pedig kell, beperli az orosz gyártót. A BKV azonban már korábban,  kudarcba fulladt tárgyalások után tavaly februárban beperelte az orosz céget, de gyakorlatilag az iratcserén kívül semmi nem történt azóta. Így egy újabb per esetén is éveket kell várni az eredményre, mert az orosz Metrowagonmash nem hajlandó kifizetni a kártérítéseket, amik a szerződésben vannk.

Lehet, Orbánnak erről kellene tárgyalnia Putyinnal, és nem PAKS II.-ről.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!