Rosszul indul az év a Fidesznek – mélypontra kerültek mostanra

A Fidesz támogatottsága az elmúlt évek mélypontját érte el a fővárosban, egy stabil

61 százalékos többséggel kell szembenéznie!

A Publicus Intézet felméréséből kiderül, hogy a fővárosiak többsége a Demokratikus Koalíciót (DK), a Momentumot, illetve az MSZP-t és a Párbeszédet támogatja, míg az LMP és a Jobbik támogatottsága minimális, azonban van 350 ezer ember, akik jelenleg nem tudják kire voksolnának.

Ennek ellenére az ellenzék nem dőlhet hátra, ugyanis vidéken a Fidesz jóval erősebb mint a fővárosban, és az ellenzéki erőviszonyok is mások, hiszen itt már a Jobbik is jelentős támogatottsággal bír. Az országos adatok azt mutatják, hogy az ellenzéknek csak akkor van esélye, ha teljes összefogás jön létre, és akkor is csak egy döntetlent tud elérni.

Bár az 50 százalékos össztámogatottságú ellenzékkel szemben egy 47 százalékos népszerűségű kormánypárt áll, mindent megfordíthat annak az 1,6 millió emebrnek a szavazata, akik nem tudták megmondani, kire szavaznak majd, de biztosra ígérték a részvételüket.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!