Egy percet sem várt Áder, azzal kezdte az évet, hogy elkezde ásni Orbán sírját

Áder János a gondolat és fantázia nélküliek utolsó fegyveréhez nyúlt újévi köszöntőjében, és annyi idézetet sorolt fel, amennyit csak tanult az iskolában. Petőfi, Radnóti, Szabó Magda sem úszta meg, hogy ne a szavaikkal erősítse meg, amit ő maga nem tudott megfogalmazni. Pedig valami fontosról akart beszélni.

A pannon táj sem mentes a változások következményeitől, Magyarországon is kiszáradnak a patakok, beéretlenül perzselődik meg a termés, őshonos növények tűnnek el” – mondta ki Áder a Fideszből elsőként, hogy lehet ugyan a klímaváltozást liberális hisztinek beállítani, az bizony kegyetlenül itt van a nyakunkon.

“Ha ragaszkodunk otthonunkhoz, hazánkhoz, akkor miért nem ragaszkodunk a minket körülvevő, éltető természethez?” Ez bizony szíven üthette az állandóan hazaszeretetről papoló álszenteket, mert ebben a mondatban bizony benne van, hogy nem csak dumálni kell, de konkrét tettekre is szükség van!

„Nekünk nem a természetet, hanem saját természetünket kell legyőznünk”.

Nos, ez teljesen igaz a Fideszre, akik nem akarják tudomásul venni a helyzet komolyságát, és gyakorlatilag a klímaváltozás ügyét egy felfújt, politikai támadásnak tekintik a baloldal részéről. Bár Orbán már legalább szavakban megpróbál valamivel zöldebbnek mutatkozni, de közben a magyar kormány a német autóipar érdekében beavatkozóként lépett fel egy uniós perben, egy, szerintük túl szigorú károsanyag-kibocsátási kvóta miatt.

Ez a pávatánc viszont most az életünkre megy…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!