Rendkívüli: frontális támadást indított Orbán a független színházak ellen

Nagyon úgy tűnik, hogy mégsem ússzák meg a független színházak Orbán december elején indított színházellenes támadását. Mint ismert, a hó elején benyújtott színháztörvény eredetileg tartalmazott volna egy kitételt, ami teljesen megszüntette volna a független színházak állami támogatását. Ezt végül kiszedték a szövegből, miután a javaslat még a Fidesz-táboron belül sem talált egységes támogatásra, a fővárosban pedig a hideg ellenére több ezren demonstráltak a független kultúráért.

Az ünnepek alatt azonban megváltozhatott valami, újra elkezdhette a nyeregben érezni magát Orbán, mert tegnap éjjel, az utolsó pillanatban egy olyan módosítást nyújtott be a törvény végrehajtási rendeletébe,

ami megszünteti az alternatív színházak működési támogatását.

A szöveg szerint szakmai programmegvalósításra továbbra is lehet majd pályázni, működési támogatásra viszont már nem. Ezzel lényegében a miniszterelnök halálra ítéli azokat a színházakat, amelyek felett egyelőre nem gyakorolt totális kontrollt. Ügyesen csinálta, meg kell adni: megvárta, amíg az ünnepek és a megszelídített törvény miatt elültek a tiltakozások, majd egy rendelettel kijátszva a törvényt, keresztülverte, amit eredetileg is akart.

Hogy tisztázzuk, pontosan mit is jelent ez a gyakorlatban: Magyarország független kultúra nélkül lesz kénytelen nekivágni az új évtizednek. Mondanánk, hogy sajnáljuk, de az igazság az, hogy megérdemeljük. Éveken keresztül csak néztük, és hagytuk, hogy egy megalomániás elmebeteg nemcsak a pénzünket és a jogainkat, de a kultúránkat is kilopja alólunk. Szomorú, de igaz: csak azt kapjuk, amit megérdemlünk.

Régi igazság: gyáva népnek nincs hazája!

Vagy ha van is, azt holnaptól úgy hívják: Magyarország.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!