Bajban a Fidesz – Magára haragította saját szavazótáborát

A kormány legutóbbi felvetése, mely a kulturális életet hivatott megreformálni, hatalmas felháborodást váltott ki az emberekből. A Fidesz kiáll amellett, hogy átalakítanák a színházak finanszírozásának rendszerét és beleszólnának az igazgatók kinevezésébe.

A kormánypárt ezen lépése azonban nemcsak ellenzéki, de még fideszes szavazókat is feldühített.

A Publicus Intézet felméréséből kiderül, hogy a kormánypárt híveinek 57 százaléka nem ért egyet azzal, hogy miniszter nevezze ki a színházak igazgatóit.

A Népszava megbízásából készített felmérés megmutatta, hogy a színházi élet központosításának terve rendkívül sok emberhez eljutott, a megkérdezettek 61 százaléka hallott róla, bár a kormánypárti szavazók csak 51 százaléka értesült a kabinet törekvéseivel.

A lap közlése szerint, mikor feltették a kormánypárt szimpatizánsainak azt a kérdést, hogy “egyetért-e azzal, hogy a jövőben az illetékes miniszter nevezze ki a színházigazgatókat”, a fideszes szavazók 57 százaléka ellenezte azt.

Az Orbán-kormány elkötelezett híveinek mindössze 19 százaléka állt ki a kinevezések központosítása mellett, ami igen alacsony támogatásnak minősül.

Az összes válaszadók arányában pedig 59 százalék tartja helytelennek a színházi finanszírozások központosítását.

Az ellenzéki pártok támogatói és a bizonytalan szavazók nagyjából egyenlő arányban utasították el a kormány ezen elképzelését, míg a kormánypárt híveinek mindössze 38 százaléka gondolta úgy, hogy nem helyes ha a kabinet osztja szét a teátrumoknak a pénzt.

A felmérés eredményei szerint, az emberek 46 százaléka gondolja úgy, hogy a kulturális élet központosítása a kormányzat és a Fidesz érdekeit szolgálja. Ezzel az állítással a Fidesz-szimpatizánsok 22 százaléka is egyetértett.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!