Emberére akadt Orbán: ilyen durva karácsonyi üzenetet még sosem kapott

A New York Times ünnepi számában újra megkongatta Orbán miatt a vészharangokat, ezúttal az Európai Néppárt elnökével karöltve.

“Mihez kezdjen Európa Orbán Viktorral és az illiberális demokráciával?” – ezt a kérdést tették fel a világhírű amerikai lap legújabb számában. Donald Tusk, az Európai Tanács volt elnöke, az Európai Néppárt új vezetője is megszólalt a cikkben. Többek között olyanokat mondott, miszerint neki nemcsak politikai síkon, “de magánjellegű módon, személyesen is problémája van Orbánnal, ugyanis régóta ismeri, még akkorról, amikor a kommunista rezsim ellen harcolt 1989-ben”.

Hogy mi történhetett azóta Orbánnal, arról Tusk is csak találgatni tud, mindenesetre elmondta, hogy “amúgy kedveli Orbánt, ezért is fájdalmas látnia, hogy mivé lett”. A lengyel politikus szerint a magyar kormányfő okos ember, “túl intelligens ahhoz, hogy ne értse, mi a problémájuk vele”. Azt bár elismerte, hogy a politikában nem új jelenség a cinizmus, szerinte Orbán cinizmusának gyakorlati következményei is vannak Magyarországon.

„Azt hiszem, túl messzire ment. Az én véleményem legalább is ez”

– fogalmazott. Orbán megítélésében a probléma szerinte ott kezdődik, hogy az ellene megfogalmazott jogállamisági aggályok az évek során összekeveredtek a migráció kérdésével, amivel kapcsolatban nagy hiba vitába szállni Orbánnal. Tusk úgy fogalmazott: bár “megveti Orbán retorikáját, de a migrációhoz való megközelítését részben helyesnek tartja”.

Tusk azt mondta, a legnagyobb félelme az, hogy az Orbánhoz hasonló populistáknak sikerül elérniük, hogy az emberek a liberalizmusban a sebezhetőséget, a zűrzavart, a káoszt és a gyengeséget lássák. Ezért szerinte arra lenne szükség, hogy a liberális demokrácia is erősnek, döntésképesnek, sőt saját polgárai érdekében “néha akár kegyetlennek” is tudjon mutatkozni. Ha az emberek elkezdik látni, hogy a szabadság és a liberális értékek összeegyeztethetők a biztonsággal és a renddel, akkor van esély a túlélésre.

Ha nincs, akkor “még diktatórikusabb populisták jönnek”

– fogalmazott Tusk. Némiképp ellentmond a liberalizmusról megfogalmazott gondolatainak, hogy az ezt követő kérdésre, miszerint mi lesz pontosan Orbán sorsa az Európai Néppártban, nem volt hajlandó kemény és határozott választ adni, hanem elbeszélt a kérdés mellett, és áttolta a felelősséget a három bölcsek jelentésére. Tusk azt mondta, csak az ő jelentésük után fog javaslatot tenni a Fidesz jövőjéről, valamikor februárban.

Hiába nem foglalt azonban állást, Deutsch Tamás tegnapi pánikoló nyilatkozataiból, miszerint a Fidesz és a Néppárt napról-napra távolodik egymástól, azért egyre inkább érzékelhető, hogy Orbánék nagyon is tartanak attól, hogy valóban búcsúzniuk kell jövőre a Néppárttól. Februárban minden kiderül.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!