Fejeket követel Orbán: már nem bírja elviselni az októberi kudarcot

Évvégére eljutott a Fidesz és vezetése oda, hogy belássa, valóban egy vereséggel ér fel az októberi önkormányzati választás, és ez a teljesítmény veszélyezteti a 2022-es győzrlmüket is. Éppen ezért, a 24.hu információi szerint a Fidesz vezetése 15-20 választókerület esetében látja úgy, hogy az elnök eddigi teljesítménye nagy valószínűséggel nem elég a következő országgyűlési választás megnyeréséhez, abban az új helyzetben, ha egyetlen valós ellenzéki kihívó áll szemben a jelöltjükkel.

A félelem megalapozott, mert tavaly csak 47 körzetben értek el 50 százalék feletti eredményt, ami szükséges ebben a helyzetben a győzelemhez. Nem kérdéses, hogy azok, akiknél büntetőügy van folyamatban, lapátra kerülnek, így Mengyi Roland, Simonka György és Boldog István (őt egyenlőre személyesen még nem érinti) nem lesz tagja a következő parlamantnek,  és valószínűleg azokat is cseréli Orbán, akik 40 százalék alatt teljesítettek, vagy a teljesítményük elmaradt jócskán a Fidesz átlagtól. Ebben az elemzésben a tavalyi országgyűlési és a mostani önkormányzati választás eredményét is figyelembe vették.

Egy valamit azonban nem vettek figyelembe, mégpedig azt, hogy lehetséges, nem a jelölteket,

hanem magát Orbánt kellene cserélni!

Ezt ugyan még nem meri kimondani a Fideszben senki, de az a tény, hogy egyébként objektív mércével is jól teljesítő fideszes polgármesterek buktak váratlanul, azt mutatja, hogy Orbán kisugárzása, és azt ő elutasítottsága megbuktathat egyébként jó eredményeket produkáló helyi vezetőket is!

Valószínúleg, hogy valaki legyen elég bátor, hogy ezt kimondja, ahhoz szükséges lesz a 2022-es parlamenti választás eredménye, ami egyre inkább érik azzal, hogy az ellenzék ellehetetlenítésére hozott törvények és intézkedések csak erősítik a teljes ellenzéki összefogást.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!