Ezt nem teszi a fa alá Orbán: orbitális pofont kapott a bíróságtól

Ezt az ítéletet garantáltan nem fogja a fa alá rakni a kormányfő.

Vissza kell vennie az ügyészségnek azt az ügyészt, akit három politikai tartalmú Facebook-posztja miatt rúgtak ki még 2018-ban – erről döntött nemrégiben másodfokú, jogerős ítéletében a bíróság. Emlékezetes, Pap Balázs, az érintett ügyész korábban minden évben szakmai elismerést kapott a munkájáért. Poltékat ez azonban nem nagyon érdekelte, miután kiderült, hogy az ellenzékkel szimpatizál, egykettőre megszabadultak tőle.

Pap szerencsére nem hagyta magát, és bírósághoz fordult. Ott azzal érvelt, hogy szerinte az ellene indított fegyelmi eljárás nem volt szabályos, a posztokért kapott büntetés pedig teljesen aránytalan volt. A bíróság vele értett egyet, ezért arra kötelezte az ügyészséget, hogy vegyék vissza – igaz, egy fizetési kategóriával lejjebb – Papot, és

fizessenek meg a részére 7 millió forintnyi elmaradt illetéket, ruhapénzt és cafetériát, valamint az elmaradt 4 milliós jövedelem mellett 2 millió forintnyi sérelemdíjat is.

Ez az ítélet is csak azt bizonyítja, hogy szerencsére az utolsó hatalmi ágat még nem sikerült teljesen maga alá gyűrnie Orbánnak, nem véletlen, hogy a hírek alapján a következő időszak legfontosabb célkitűzése számára, hogy végleg megpróbálja térdre kényszeríteni a független igazságszolgáltatást.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!